Mintegy 130 olyan település van az országban, ahol a gyerekek száma indokolná, és még sincs óvoda. De a férőhelyek száma máshol is messze a szükségletek alatt marad, és ötéves kor alatt helyhiány miatt sok helyen nem tudják az óvodák a gyerekeket fogadni. Így azok a halmozottan hátrányos helyzetű, szegénységben élő gyerekek, akiknek nagy szüksége lenne az óvodai ellátásra az iskolára való felkészüléshez, egyáltalán nem, vagy csak rövid ideig járnak óvodába. Ha még lenne is a közelben óvoda, a szegény családokra akkor is komoly anyagi terhet ró a gyerekek óvodába járatása, ezért sokszor ők maguk sem siettetik gyermekeik óvodáztatását, vagy ha be is iratkoznak, rendszertelenül járatják őket. Ezt tovább tetézi az, hogy az óvodák gyakran diszkriminatív módon nem veszik fel a hátrányos helyzetű gyerekeket.
A 3 éven aluli gyerekek intézményes ellátásában a helyzet egyenesen katasztrofális: mindössze 8%-uk jár bölcsődébe vagy vesz igénybe valamilyen alternatív gyerekmegőrző szolgáltatást. Az Európai Unió azt az elvárást fogalmazta meg, hogy 2010-re a 3 éves kor alatti gyerekek 30%-a számára elérhető kell hogy legyen valamilyen szolgáltatás. De mi még a hosszú várólistáknál tartunk, a bölcsődék válogatnak a gyerekek közt (például munkavállalói igazolást kérnek, gyes mellett félállást, vagy védőnői, orvosi, gyermekvédelmis ajánlást), a bölcsibe szinte csak az kerül be, akinek van valamilyen protekciója!
Pro: A külföldi tapasztalatok azt mutatják, hogy a koragyerekkori nevelésnek fontos szerepe van az iskolai kudarcok megelőzésében: a hátrányos helyzetű gyerekek itt tanulhatnák meg a társas együttélés iskola által elvárt formáit. Ma Magyarországon az iskolába kerülő gyerekek 15-20%-a nincs birtokában azoknak az ismereteknek (elsősorban beszéd és mozgás területén) és készségeknek, amik a tanuláshoz szükségesek. A kezdeti lemaradás pedig az iskolában csak tovább halmozódik, rossz iskolai eredményekhez, kudarcokhoz, végül pedig sok esetben lemorzsolódáshoz vezet. Tehát a bölcsődék és az óvodák a hátrányos helyzetűek felzárkóztatásának legfontosabb helyszínei: az államnak ennek megfelelően kellene kezelnie ezeket az intézményeket.
Ezen felül, ha a gyerekeket nem tudják bölcsődébe, óvodába adni, az gyengíti a szülők – különösen a nők – munkaerőpiaci esélyeit. Vagyis nem csupán a legszegényebb rétegeknek lenne égető szüksége bölcsődékre, hanem azokak a fiatal, középosztálybeli szülőknek is, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy évekre kiessenek a munkából, és éppenséggel nem tudnak magánbölcsődét vagy egyéb alternatív megoldásokat megfizetni. Sokan éppen a bölcsődei helyek elérhetetlensége miatt nem térnek vissza a munka világába (és mire óvodába kerül a gyerek, „kiesnek” a munkahelyi kultúrából, elavul a tudásuk is) – így akaratuk ellenére válik belőlük tartósan inaktív felnőtt.
A szakértői kerekasztal javaslata. Teljes körűen elérhetővé kell tenni az óvodákat és szorgalmazni kell az integrált óvodai, bölcsődei szolgáltatásokat, illetve az alternatív megoldásokat. A jelenlegi bölcsődei férőhelyeket bővíteni kell, a hátrányos helyzetű településeken szélesebb korhatárú és profilú intézményeket kell létrehozni. Az egész napos ellátás mellett szükség van néhány órás vagy időszakos gondozásra is, és a szülők igényeihez, eltérő munkaidejéhez igazodó rugalmasan nyitva tartó intézményekre (pl. családi napközire). Végül az óvodát mindenki számára elérhetővé kell tenni 4 éves kortól.
Kontra: Felejtsük már el ezt a paternalista szemléletmódot, hogy az államnak kell a gyerekgondozásban segítenie – nem a Kádár-korban élünk! Egyébként is, ma már a nők többsége számára elképzelhetetlen, hogy alig egyéves gyerekük mellől visszamenjenek dolgozni. A gyereknek minél hosszabb ideig szüksége van az édesanyjára, hogy egészségesen fejlődjön a személyisége. A magyarországi családtámogatási rendszer is egyértelműen az otthonlétet támogatja. Többek között azért, mert a gyes-gyed – papíron legalábbis – csökkenti a női munkanélküliséget, és így alkalmas a munkaerő-kínálat túlságos növekedésének lefogására is. Olcsóbb az államnak a hosszan gyesen, gyeden levő, mint a munkanélküli anya segélyezése. És aki vissza akarna menni a munkaerőpiacra, annak sincs sok esélye, hogy állást találjon. A rugalmas munkavállalási formák, a részmunkaidő pedig egyáltalán nem honosodott meg, ahogy a gyerek szükségleteihez szabott napközbeni ellátás is csak vágyálom.
A koragyermekkori intézményrendszer további bővítése hatalmas terhet róna az intézményeket fenntartó önkormányzatokra. Hisz bizonyos lakosságszám alatt ezek szinte megfizethetetlenek. A pénzhiány miatt az önkormányzatok már így is sokszor törvénysértést követnek el: kevés a szakképzett óvodapedagógus, nem az egész nyitvatartási időben foglalkoznak a gyermekekkel, nincsenek segítséget nyújtó szakemberek. Emellett a bővítéshez nincs is elég szakember, vajon melyik diplomás költözne le egy borsodi zsákfaluba?
Az óvodai és a bölcsődei férőhely bizony nagyon sokba van az államnak is: az óvoda évi 199 000 forintba, viszont a bölcsőde már 550 000 forintba kerül fejenként (és ezt még a fenntartó, legtöbbször a helyi önkormányzat is kiegészíti). És egyáltalán nem biztos, hogy a dolgozó anya megkeresi ezt a kiadást az államnak. Nem véletlen, hogy az óvodakezdési korhatár leszorítására tett javaslat elbukott, és nem kell négyéves kortól oviba menni.
Kérdések:
Kinek a felelőssége Ön szerint a gyermekek korai fejlesztése, ha a szülő nem adja át gyermekének a megfelelő szociális készségeket? Az államé, az önkormányzaté, a civil szektoré, vagy a védőnőé?
Ön szerint képes a bölcsőde és az óvoda pótolni a korai szocializációs hiányokat? Valóban ezek az intézmények lennének a hátrányos helyzetű gyerekek felzárkóztatásának legfontosabb helyszínei?
Ön szerint segítene a női munkavállaláson, ha több lenne a bölcsőde? És javítana a középosztály gyermekvállalási hajlandóságán?
Ismer olyanokat, akiknek komoly nehézséget jelent a gyermek napközbeni elhelyezése és az intézmény hiánya vagy az elutasítás miatt nem tudnak a lakóhelyükön bölcsődei vagy óvodai ellátást igénybe venni?
Források, a szakértői kerekasztal kapcsolódó tanulmányai:
- Dr. Herczog Mária: Koragyermekkori fejlesztés
- Kertesi Gábor - Kézdi Gábor: A hátrányos helyzetű és roma fiatalok eljuttatása az érettségihez
ovi-bölcsi
Egyetértek azzal, hogy ez nagyon fontos kérdés, de túl sok minden kavarodik itt össze számomra. Elsődlegesen a gyerekek fejlődésére összpontosítanék, a gyes, gyed és a szülők munkavállalásának kérdéskörét nem venném most ide (nem azért, mert nem fontos, hanem mert úgy látom hogy nem lehet úgy ütköztetni érveket hogy azok különböző dolgokra vonatkoznak; az alacsony munkavállalási hajlandóság egy külön téma, az is sok szót megér, de nem ebben a topikban).
Számomra alapvető, hogy az óvoda óriási szerepet kell játszon a szociális készségek elsajátításában, és úgy gondolom, hogy valóban képes is lehet a felzárkóztatásra, az otthonról hozott különbségek enyhítésére. Én kötelezővé tenném az óvodát 4 éves kortól, így se a hátrányos helyzetűek nem maradnak ki, se arra nincs lehetőség, hogy külön utakat járjanak egyesek - hiszen fontos dolog a családi közeg, de mindenkinek meg kell tanulnia ennél tágabb közösségekben is élnie, és ezt kora gyermekkorban kell elkezdeni. Ehhez szervesen hozzátartozik az óvodai férőhelyek növelése, az integrációra való törekvés (bizony, a szegregáció néhol már az óvodai szinten elkezdődik, ez ellen nagyon határozottan fel kellene lépni), az óvodapedagógusok képzésének fejlesztése, és a rosszabb helyzetben levők célzott támogatása (nehogy anyagi okokból szenvedjenek hiányt megfelelő ellátásban).
A bölcsődékkel kapcsolatosan egészen felháborító az, hogy éppen azokat szelektálják ki, akiknek a legnagyobb szüksége lenne a gondoskodásra. Ezen a gyakorlaton mindenképpen változtatni kell, törvényi rendelkezésekkel és célzott programokkal egyaránt. Emellett szerintem a bölcsődei férőhelyek bővítésére, és az információ-áramlás javítására is óriási szükség van. Sokan persze maguktól is utánajárnak a dolgoknak, de másoknak szükségük lehet tájékoztatásra, szerintem az információs problémák is jelentős szerepet játszanak abban, hogy ennyire ritka a bölcsődéztetés.
Ezt a kérdéskört egyébként az egyik legfontosabb problémának tartom ma Magyarországon, és sajnos túl kevés szó esik róla, mert hatásai hosszú távon érvényesülnek és ezért kevéssé szembetűnőek. A fenti lépéseket állami szinten kell megtenni, mindannyiunk adójából és általános törvényeket hozva. Ha a probléma kezelését a helyi önkormányzatok szintjére utalnánk, akkor az nagy egyenlőtlenségekre vezetne, a civil szféra tevékenysége pedig ebben az esetben nem elegendő. Abban pedig teljesen egyetértek Dave_id-del, hogy ezen nem szabad spórolni, mert végül az egész társadalom issza meg a levét.