Azt gondolom, hogy vagjunk a kozepebe.
Azt gondolom, hogy vagjunk a kozepebe.

Jelenleg a Magyar demokrácia lényege, hogy a hatalmon lévő politikusok az aktuális legerősebb gazdasági lobbik érdekeit ráeröltesék a társadalomra.
„Megélhetési politikusaink anyagi érdekeiknek ez felel meg.”
A pártokat valójában nem érdekli az állampolgárai. Okosan kihasználják, az oszd meg és uralkodj stratégiát. Be is veszi ezt a nép. „Egész történelmünkre ez jellemző.”
A demokráciában is a törvényeket a hatalom alkottatja, fogadtatja el és tartatja be. Ezért van az, hogy nálunk sok és sokféleképpen értelmezhetőek törvények, jogszabályok, végrehajtási rendelkezések vannak. Ezért lehet mindig arra hivatkozni, hogy minden törvényes.
Az ítéleteket is a hatalom képviselői hozzák, vagy megvárják törvényesen, hogy elévüljenek az úgynevezett nagyjain számára kétes ügyek. „A felső tízezernek ez egy másik ügyes taktikája.” Az úgynevezett elit ezért nem felelős semmiért. A legerősebb gazdasági lobbik sugallják a törvényalkotóknak milyen törvények jogszabályok, végrehajtási rendelkezések szülessenek. A kiskapuk ismeretében lehet törvénytisztelő állampolgárként és nyugodtan gyarapodni. Az ítéletek pedig nagyrészt a pénz „tőke” érdekei szerint születnek.
Ideális világ akkor lesz ha: Az igazság szabja a törvényeket és nem a hatalom.
A megalkotott egyértelmű törvények, stb, pedig minden polgárral be lennének tartatva.
Szerintem a fentiekből kifolyólag Magyarországon a nép számára elfogadható demokrácia soha nem fog kialakulni. Felejtsük már el az előző történelmi korszakokat a jövőnk szempontjából. (Azok foglalkozzanak vele, akiknek ez a feladata és a történelemórákon kerüljön oktatásra. Azt azonban tudni kell a történelmet mindig a hatalmon lévők, alakítják.)
Az úgynevezett rendszerváltás már 17. éve megtörtént. Tény, már kapitalista világba élünk.
„Sajnos a parlamentben is a történelmi sérelmekkel foglalkoznak képviselőink az ott tartózkodásuk 70 %-ban.”
Látom elég sokat szólsz hozzá a topikhoz és ahogy olvastalak, egyre inkább arra gondoltam, hogy őrületes ferdítések vannak az érvelésedben. Pontosabban nincs is érvelésed, nagyon erős kijelentéseket teszel, és ráadásul mindezt iszonyatosan demagóg módon. Miből gondolod, hogy "a hatalmon lévő politikusok az aktuális legerősebb gazdasági lobbik érdekeit ráeröltesék a társadalomra"? Mert ez felene meg az anyagi érdekeinek? Miből gondolod ezt?
"A demokráciában is a törvényeket a hatalom alkottatja, fogadtatja el és tartatja be" - hát ez meg a demagógia netovábbja! Milyen demokráciáról beszélsz? Te tényleg komolyan gondolod, hogy a törvényeket a hatalom alkottatja? Abban igazad van, hogy bizonyos törvényeket az aktuális kormány terjeszt fel, és vitat meg, de hogy az ítéleteket is ő hozza az egy nagyon merész feltételezés. Annyira merész, hogy már inkább demagóg.
És kíváncsi lennék a te viágodra, ahol az igazság szabja a törvényeket. Nagyon óva intenélek egy ilyen világtól, hiszen neked pl teljesen más véleményed van az igazságról mint nekem, és ilyenkor elég furcsa törvények születnének.
Egy szóval tudnám leírni a hozzászólásaidat: demagóg.
vitatkozzunk értelmesen, ész-érvekkel!

Kedves econovey!
Mindenki a saját látószögéből tud véleményt alkotni a másik társa írásaiból, illetve véleményeiről. A te véleményed nyilvánvalóan rávilágít arra, a látószögünk nem egy és ugyan az. Vélelmezem, hogy mi nem azonos társadalmi csoporthoz tartozunk, és ez okozza a különbséget. Remélem, azonban azt felismered, hogy ez a lényege valódi demokráciának.

Csak a tisztel házon, múlik, hogy élhető Új Magyarország megvalósuljon.
„A bugyuta reklámokkal ne bombázzák a tömegeket, főleg ne pazarolják ezekre a közpénzeket. Ez a nép sokkal okosabb, mint azt gondolják.”
Az életünket, sorsunkat nagyban befolyásolja az országgyüllés munkája.
Úgy tűnik sok képviselőnkhöz, nem jut el a polgárok kultúrált párt semleges véleménye,tevékenységükkel kapcsolatosan.
Az ország megújulásának lehetőségét kizárólag akkor látnám megvalósíthatónak, ha csak a problémák megoldásával foglalkoznának a tisztelt házban. Vélemények, javaslatok ezt követően a polgárok „elcsépelt szó, NEMZET” érdekének megfelelő, előrevivő döntések születnének.
Egy-két javaslat:
- Intelligens, kultúrált viselkedés a parlamentben és azon kívül.
Elfogadhatatlanok azok az érvek, hogy más államok parlamentjeiben rosszabb a helyzet.
„Elvárnám, hogy a Magyar Parlament elsőnek mutasson pozitív példát a VILÁGNAK.”
-A vagyonadóztatás legyen kidolgozva, illetve kerüljön bevezetésre, 2010-re.
Háruljon el minden akadály a vagyonadó bevezetése, elöl. Kerüljön kidolgozásra egy szociálisan érzékeny vagyonadóztatási koncepció. Ez az adózási forma legyen kötelező minden állampolgárnak korra nem re való tekintet nélkül. „Egy elkerülési mód ki lenne küszöbölve. A kiskorúaknál, stb… az eltartónak lenne a kötelessége az elkészítése, illetve a hitelességéért Ők felelnének anyagilag. Most lehetne hivatkozni, hogy Németországban már régen bevezetett adózási forma.”
- Közös akarattal 100 főben határozzák meg a 2010-es választásoktól a parlament létszámát.
- Ettől az időponttól ne lehessen vizsgálóbizottságokat létrehozni. (Eddig sem volt semmi gyakorlati hasznuk.)
- A parlamentben múltunkról csak nemzeti ünnepeink alkalmával beszéljenek.
„Munkaidejük nagy részét többen a múlt saját szemszögből való elemzésével töltik. Ezek az emberek érdemi, előre mutató munkát nem akarnak vagy képtelenek kifejteni.”
- A következő választásoktól az állami pártfinanszírozás szűnjön meg.
(Szimpatizánsok, a gazdasági támogatóik illetve tagok tartanák el a pártokat. „Kiderülne a valódi támogatottságuk.”)
- Az egyházi támogatást a mainak a negyedére csökkentsék 2009-ig. (Az oktatásit a mostani szinten hagyják.) Az egyházaknak is be kell látniuk, hogy ki kell az országnak lábalni a nehéz helyzetből. Az igazi hívők megértenék a döntést. Akik pedig elleneznék azok az ezer éves Keresztény Magyar Államunk fennmaradását veszélyeztetnék, illetve csak az egyházuk és saját anyagi érdekeit tartanák szem előtt.
- Megszüntetnék a megyéket 2010-ig. Helyettük új intézményeket nem lehetne létrehozni.
- A önkormányzati, polgármesteri hivatalok számát 2010-től 880-ban határoznák meg.
- Amennyiben a minisztériumok külső szakértői véleményeket kívánnak igénybevenni abban az esetben a létszámukat 30% -kal kellene csökkenteniük.
- A nemzet megújulása érdekében az országgyűlési képviselők 2009-től az év végi gazdasági beszámolókig havonta a mindenkori minimálbér 3 szorosát keresnék bruttóban. Költségtérítésként, számlák alapján havonta bruttó 80 000-Ft költségtérítést vehetnének igénybe.
„Amennyiben az államháztartási hiány megszűnne és a bruttó hazai termék (gross domestic product, GDP) növekedne, részesülhetnének költségvetési év végét követően munkájuk elismeréseként a növekedés %-ka és a bruttó éves fizetésük szorzatának (bruttó) összegével.
Várhatóan eltűnnének a kalandor megélhetési politikusaink a színpadról, valamint érdemi munka folyna a parlamentben.
- Állami illetve Önkormányzati intézményekben és az irányításuk alá tartozó Kft, Zrt, stb.. jutalmak nem adhatók addig, míg az államháztartási hiány 3% alá nem kerül illetve GDP 3,5 növekedést el nem éri. Meg kellene azonnal szüntetni a veszteséges cégek,stb, projektek vezetők, felelős beosztású tisztségviselőinek adható végkielégítéseket.
Ebben az esetben lehetne a nemzettől áldozatvállalást kérni, hivatkozni Deák Ferencre, Széchenyi Istvánra, stb… .
A hozzászólás ban foglaltakkal nagyjából egyetértek. Amit én még radikálisabban csinálnám a pártokkal együtt az egyházaknak sem adnék egy fillért sem a költségvatésből. Természetesen ha valamit üzemeltetnek pl iskola, kórház, idősek otthona stb. az állam által üzemeltetettel azonos normatívát megkapnák. A többi a pártolók dolga lenne.
A képviselőket - bármelyik szinten települési, városi,megyei,országgyülési - maximum 2 ciklusra szabadna megválasztani.
Anna
maximálisan egyetértek a kiegészítéseddel, gratulálok! a képviselőket illetően az aktiv szerepléstől is függővé tenném a juttatást, hiszen hogy van az, hogy a választóiért az egész ciklusban egy szót sem szóló képviselő ugyanannyit visz haza, mint az, aki a ciklus alatt lót-fut a választói érdekeiben. a munkahelyeken sincs egyenlő bérezés, miért lenne ez más a képviselőknél. s már el is értem kedvenc vesszőparipámhoz, az átlátható, elszámoltatott, de természetesen megfelelő szintű díjazás a képviselőknek. Hogy van az, hogy az EGYETLEN teljes összhangban meghozott döntés a saját fizetésük továbbra is homályban és elszámolás, tehát hivatalos ellenőrzés hiányában kapható területen volt? Mi történne, ha mi nem adóznánk? akármekkora - akár megélhetési - vállalkozók vagyunk is? Bezzeg nekünk ott van az elvárt adó - bár hallom, hogy nem sokáig (remélem) -
A probléma az,hogy négy évente megrázzuk a fát.A varjak felszállnak és utána visszaülnek a fára,legfeljebb egy másik ágára.A varjak változatlanok.

Az állami illetve a közszférában óriási lehetőség van az egységes, átfogó jól kihasználható informatikai rendszer megvalósítására. Abból indulok ki, hogy az azonos területek céljai megegyeznek mindenütt. Minimális különbségek adódhatnak. A területeket a szükségleteknek megfelelően átjárhatóvá lehet tenni. Megszüntethetőek lennének az átfedések, illetve a polgárok felesleges időrablása. A többi előnyön gondolkodjanak az illetékesek. A ma működők programok meg sem közelítik a 21. századi lehetőségeket.
Az egyik munkahelyemen tapasztaltakat teszem közzé.
Tudom tökéletes program, soha nem jöhet létre. Miért? Mert a világ állandó változásban van. Ezért az általunk jónak tartott programokat is időnként fejleszteni kell.
A multinacionális cégek próbálnak olyan programokat használni, mely az általuk elvárt követelményeknek maximálisan megfelelnek.
Hét évig dolgoztam Magyarország második legnagyobb távközlési cégénél.
1. Az első időszakban külföldi vezetők vették át a cég összes osztályának irányítását, ellenőrzését. A cél az volt, hogy az új külföldi tulajdonosok profitnövekedését elősegítő modern informatikai rendszerrel illetve programmal dolgozzunk. Az elérését a leghatékonyabb és legkevesebb ráfordítással, kellet elérni. Ez nem azt jelentette, hogy a cél megvalósítása alulfinanszírozott legyen. Természetesen a fizikai állomány munkájához is megadták a feltételeket, modern eszközöket, műszereket, stb.
2. Kiválasztásra került a legjobbnak tartott komplex program.
3. A cég illetve a program eladója között olyan szerződés került megkötésre, melyben kitételként szerepelt a vételár csak abban az esetben kerül kiegyenlítésre amennyiben a megrendelő cég számár a program igényi szerint lesz módosítva, kiegészítve.
Az eladó tisztában volt vele hogy a saját fejlesztőivel ezt nem tudja teljesíteni.
Kitételként szerepelt részéről a vevőnek ebben a tevékenységben maximálisan együtt kell működnie velük. A testre szabott program megvalósításának ütemeire részletes időpontok kerültek lefektetésre. Felállításra került az informatikai cég illetve a mi cégűnk között az elvárásokat ismerő szakemberek közül a tím felállítása. Ezek a személyek feleltek az ütemezett időpontok tartásáért valamint az elvárások megvalósulásért.
4. Cégünk vállalta, hogy a fenti projektben szereplő alkalmazottaikat elküldi a program részletes megismerése céljából képzésre. „Nem látszólagos, hanem komoly képzés volt.”
Ezt a képzést a közös munkában résztvevő programot eladó cég munkatársai tartották.
Mind a két cég dolgozói ez alatt megismerték egymást és egy jó közös csapat alakult ki.
5. A közös munka ezt követően kezdődött. A végeredmény a kitűzött időre egy kiváló testreszabott program megvalósult. Megjegyezném, ez mellett a munkánkat el kellett látni.
Naponta 12-16 órát dolgoztunk. A külföldi vezetőink azonban a plusz munkánkat az akkori Magyar viszonyokat figyelembevéve anyagilag és erkölcsileg is elismerték. Mindenki lelkesen és kreatívan dolgozott. A rendszer kiválóan működött. Egy példa. Az anyag és eszköz ellátás a híres Japán elvárásoknak is megfelelt.
(Egy profit orientált cégnél nem jutalmazzák a kiváló munkát csak a pluszt, hiszen az alapkövetelmény az alkalmazott ezért kap bért, hogy jól dolgozzon.)
A szakmai elvárásokon kívül teljesség felsorolását mellőzve az alábbiakat is tudta a program.
Minden vezető és beosztott csak a jogosultságának megfelelő helyre léphetett be, illetve dolgozhatott. Az arra jogosult vezetők ellenőrizhették, pillanatnyilag min dolgozik az ellenőrzött dolgozó. Napi, heti, illetve havi bontásba lekérhetőek voltak, az időszakoknak megfelelően hány percet töltött munkával az alkalmazott.
A program lehetővé tette az effektív munka megállapítását. Így részlehajlás nélkül meg lehetett állapítani ki alkalmatlan a munkakörére.
ELKÉPZELEM, A KÖZSZFÉRÁBAN MILYEN FELHÁBORODÁST, VÁLTANA KI EGY ILYEN RENDSZER BEVEZETÉSE.
A külföldi vezetőink úgy látták az itteni feladatuk megvalósult. A cégünk a tulajdonosi kör elvárásainak megfelelően működött. Egy másik országban lévő céget vásároltak meg. Erre a cégre összpontosíthattak. Fokozatosan Magyar vezetők vették át a cég irányítását.
6. Mi történt a Magyar menedzsment vezetése alatt?
A felső szintű menedzsment érdekei kezdtek érvényesülni.
Már nem számított, hogy a dolgozók illetve a középszintű vezetők is jól érezzék magukat a munkahelyükön, sőt az ellenkezője volt a cél. Pld. Az addigi egészség fenntartáshoz adott lehetőségek megszüntetésre kerültek. A béremelések összegei egyre csökkentek. A többletmunka anyagilag és erkölcsileg sem volt elismerve.
Egyre több fizikai munka került kiszervezésre külső vállalkozásokba. Minden vezető tudta az alkalmazott mód nem, hogy csökkenti majd a költségeket, hanem növeli.
Aki ezeket szóvá merte tenni az a következő udvarias választ kapta. Ha nem tetszik, menj el máshova dolgozni.
Cégünknél igazgatói szinten mit tapasztaltunk. Az addigi 4 igazgató helyett 21 lett. (Temészetesen, a helyettesi létszám is ennek arányában szaporodott.)
Fokozatosan elkezdődött a program kidolgozásában résztvevő munkatársak különböző indokokkal történő eltávolítása. Kezdett megvilágosodni előttem miért történik ez.
A Magyar felső szintű vezetőknek nem érdeke, hogy a középszintű vezetés mélyen belelásson a működési rendszerbe. A céget átfogó program működtetése egy-két évig nem igényelt érdemleges módosítást. Ezért a régi szellemi dolgozóktól is kezdtek megválni. Érthető volt, hiszen ismerősök kerülhettek a helyükre. A régi jó munkaerő betanította az újat, ezt követően búcsúztak el a régitől. (Ahol mind ez megtörtént az ország 5 legnagyobb városa közé sorolt helységek egyike volt. A városban négy jól fizető cég működik az óta is. Ezekbe lehetetlen összeköttetés nélkül bejutni.)
Egy ideg ez ment. Közben a városunkból a fővárostól húsz percre, lévő településre helyezte át a cégvezetés a központot. Megunták a vidéki várost. A fenntartási költségek is növekedtek.
(Köztudottan Budapesten és környékén jóval drágábban lehet működtetni egy központot, mint egyes vidéki településen.)
7. Mi lett a vége. A cég nem, hogy profitot nem tudott produkálni, hanem veszteséges lett.
Eladásra került. A fent említetteken kívül más tényezők is közrejátszottak a végkifejletben.
8. Mit vontam le a fentiekből. Egy komoly tulajdonos a cégének vezető menedzsmentjét várhatóan minimum háromévente le kell, hogy cserélje.
Miért? Mert a vezetői réteg gyakorlatilag nem felel semmiért. A tulajdonosi érdekeket nem veszik figyelembe, csak a sajátjukat. A tulajdonosoknak a felső vezetés ellenőrzésére nagy hangsúlyt kell fektetniük.
A JELENLEGI MAGYAR KÖZTÁRSASÁGUNK MŰKÖDÉSÉBEN IS EZT TARTOM AZ ALAP PROBLÉMÁNAK! Egy bökkenő van, mi alkotjuk az államot.
Úgy érzem az államigazgatásnak, önkormányzatoknak, is sugallnak valamit a tapasztalataim.
Természetesen lehet, hogy az általam leírtakat más nem így látta.
Remélem az én általam levont következtetések nem általánosak, csak én voltam rosszkor rossz helyen.

Amennyiben parlamenti képviselő lenné a következő javaslatokat terjeszteném az országgyűlés éle. „Pillanatnyilag ezek jutottak eszembe.”
A Magyar Népesség gyarapodása érdekében
Azoknak a nőknek, akik 20 – 28 év közöttiek és minimum 5 évet hivatalos bejelentett munkahelyen dolgoztak vagy főiskolai, egyetemi diplomával, rendelkeznek gyermekük (gyermekeik) megszületése esetén és a mindenkori gyermek (gyermekek) után adott juttatások négyszeresét kapnák a gyermekük (gyermekeik) után 12-éves korukig. Amennyiben bármilyen munkát vállalnának a gyermek (gyermekeik) 12-éves koráig vissza kellene fizetniük az addig felvett juttatásokat.
„Az APEH tartaná nyilván, ellenőrizné az esetleges behajtásokat is Ők, gyakorolnák.”
Tandíj által okozott feszültség csökkentésére.
Magyarországra prognosztizált előrejelzések szerint a jól képzett diplomások várhatóan a jobb anyagi elismerés miatt elhagyják az országunkat. Hazánk a saját költségén termeli a világnak a jól felkészült értelmiséget.„Többen ezzel indokolták a tandíj bevezetését!”
A fenti megállapításokat is figyelembe kellett volna venni a tandíj bevezetése előtt.
Javaslat „Teljesség igénye nélkül.”:
2009-től! Minden felsőoktatási intézménybe bekerült fiatallal, aki tandíjmenteséget szeretne részesülni annak vállalnia, kellene:
- Amennyiben az egyetemet illetve a főiskolát nem végzi el vissza, kellene fizetnie az államnak az addig igénybe vett minden kedvezményt.
- Vállalnia kellene, hogy a diploma megszerzését követően csak Magyarországon helyezkedik el és 15 évig itt gyakorolja tevékenységét.
- Minden szak és egyéb speciális diplomájához kapcsolódó képesítés megszerzését követően a 15-év újra kezdődik
Ezeket, a szerződéseket az APEH tartaná nyilván, ellenőrizné az esetleges behajtásokat is Ők, gyakorolnák.
- Amennyiben a fent említett feltételeket nem vállalja a hallgató a mindenkori piaci viszonyoknak megfelelő tandíjat kellene fizetnie.
A megállapított képzések összegei jóval magasabbak lehetnének, mint a jelenlegi.
Vélhetően csak azok vállalnák a piaci viszonyoknak megfelelő taníjak fizetését, akik ezt megtehetik.
A komolytalan illetve előreláthatóan akaratgyenge vagy protekciós tanulók eleve nem jelentkeznének. „Nagyobb hajlandóság lenne egy szakma elsajátítására.”
A képzésben résztvevők maximálisan csak a tanulással foglalkoznának!
A MAGYAR diplomás utánpótlás meg lenne oldva.
A mindenkori kormányok illetve diákok közötti tandíjjal kapcsolatos feszültségek is megszüntetésre kerülnének.
Az államnak nem lenne feleslegesen kidobott pénz az értelmiségi képzés.
- Minden fajta vissza nem térítendő támogatást megszüntetném 2008-06. 30-tól.
Tapasztalatom alapján ez a fajtatámogatási mód ad lehetőséget a legnagyobb visszaélésekre
- Megszüntetném azt a lehetőséget, hogy az országgyűlésbe bejutott pártokból listás képviselők
kerüljenek be a tisztelt házba. Az eddigi tapasztalatokat figyelembevéve azok kerültek be a listákról, akik nem merték a polgárok által megmérettetni magukat. Az én megközelítésemben a demokrácia fogalmát figyelembevéve csak a nép által megválasztott képviselők üljenek a parlamentben. Amennyiben az úgynevezett listás képviselők munkájára a pártjuknak szükségük van, alkalmazzák őket saját költségükön.
Tudom ez is a világban szokatlan dolog, lenne.
Mutassunk példát mi, hogy a nehéz helyzetben felső szinten meghozzuk a közérdekében a megfelelő intézkedéseket. „Az összefonódások is gyengülnének a pártokon belül.”

Egészségügyi reform első intézkedéseinek, a következőknek kellet, volna lenniük, az állami, megyei, önkormányzati szinteken.
- Az állami, megyei, önkormányzati egészségügyi intézményekben dolgozók magán praktizálást nem végezhetnek.
- A fent megnevezett intézményekben nem lehetne helységeket bérelni, bérbe adni magán praktizálás céljából.
- Minden orvosnak a külföldi állampolgárok ellátását hitelesen dokumentálni kell.
- Az álam, megye, önkormányzat által finanszírozott egészségügyi intézményekben dolgozó orvosok hálapénzt nem fogadhatnak el. „Ezzel egy időben azonnal elkezdődne a differenciált bérezés kidolgozása majd bevezetése.” Jelenleg a legtöbb állampolgár, aki zsebbe kap pénzt legtöbbször a hálapénzre, hivatkozik. Igazat adok ezeknek, az állampolgároknak, hiszen a demokráciában nem lehetne különbségeket tenni, hogy a törvények betartását mely társadalmi réteggel tartatjuk be illetve nem. Erkölcsi alapja sincs az államnak, hogy a törvények be nem tartását számon kérje az állampolgáraitól, ha egyes dolgokra szemet huny.
- Professzorok, és főorvosok betegei részére fenntartott ágyakat nem lehetne működtetni.
- Az orvosok beosztásuktól függetlenül csak a valós betegellátással kapcsolatos szakmai illetve gazdasági adatokat adhatnak meg.
- Amennyiben a fent leírtakat bármilyen beosztású orvos bizonyíthatóan nem tartotta be soha többet állami, megyei, önkormányzati intézményben nem dolgozhatna.
- Bármely orvos 62 életévének betöltését követően, akkor alkalmazható az állami, stb.., egészségügyben, ha öt évre visszamenőleg konkrét minimum európai szinten elismert elismerése, felfedezése, stb.. van.
- Az orvos szakma a betegek véleményét is figyelembevéve ötévente minősítené a praktizáló orvosokat. A minősítés határozná meg a javadalmazásuk összegét, illetve a szakmára való alkalmasságukat.
„Remélhetőleg öt év eltelte után a kezdő orvosok is a gyógyító munkájuk alapján lennének anyagilag elismerve. A gyógyításban közvetlenül résztvevő orvosok esetében nem az életkor vagy címek alapján lennének a bérek megállapítva.”
- Három osztálynak „egységnek” lenne egy főnővéri állása. A felszabaduló két állást be lehetne vonni az aktív ágyaknál folyó gyógyító munkába.
- Az adminisztrációs létszámot minden intézménynek központosítani kellene.
Erre a számítógépek, internet lehetőséget ad. Az adminisztrációs létszámot 10%-al csökkenteni lehetne.
Azok a felső szintű vezetők, akik a fenti rendelkezéseket nem tartanák be, nem lehetnének többé alkalmazhatók állami, megyei, illetve önkormányzati fenntartású intézményekben.
- A napokban elhangzott magyarázataként: Egyes egészségügyi intézmények várólistáinak hosszú időtartalmának a betegek is az okozói. Egyes polgárok ragaszkodnak ahhoz, nagynevű orvos operálják meg őket. Amennyiben más intézményt illetve orvost választanának 5-6 napon belül is elvégeznék a szükséges műtétet. Megint az gondolják az állampolgár buta.
„Amennyiben engem is műteni kellene a legjobbat, választanám.”
Eszükbe sem jut, hogy a várólisták lehetőséget biztosítanának arra, hogy a listából is lehetne következtetéseket levonni, hogy mely orvosokat tart jónak a betegtársadalom. Egy lehetőség lenne a minisztérium, stb.. kezében, hogy az orvos szakmával egyeztetve egy minőségelvű bérezés kerüljön bevezetésre az egészségügyben is.
- Az alábbi idegesítő érvelést is mellőzni kellene.
„Egy-két kirívó esettől eltekintve, az intézményi várólisták hosszúsága hasonló, mint Európa legtöbb államában.” Próbáljunk már csak Magyarországra koncentrálni.” Legyenek az Egészségügyi Minisztérium illetékesei őszinték, nem kívánnak több műtétet finanszírozni, a jelenleg általuk meghatározottakon felül.
- Az egészségügyi intézmények humánpolitikai, anyag, eszköz, műszer, és gyógyszer ellátásának biztosítása összevonásra kerülhetne. Minden kistérségi szinten egy központi osztály részére kellene beküldeniük az intézményeknek a rendelkezésükre álló részletező pénzügyi kereteiknek megfelelően igényeiket. Ezeknek, az adatoknak a birtokában biztosítanák a térség szükségleteit. Figyelemmel kísérnék az egyes intézmények által osztályonként leadott igényeket, illetve azok ütemezett kiadását. Minden hónap 10-ig jeleznék az aktuális adatokat az intézmények gazdasági és orvos vezetőinek. A gazdasági szakemberek szakmailag is tudják a központosításnak milyen előnyei, vannak. „ A multinacionális cégeknél nem véletlenül alkalmazzák a fenti módszert.”
Természetesen nem egy elavult programot kellene alkalmazni, hogy bizonyításra kerüljön a megvalósítás nem lehetséges.
Stb…….

Mi köze Koszovó függetlenségének Magyarországhoz?
Sajnos nagyon sok. Amennyiben várhatóan Magyarország március 9-én vagy 10-én az EU külügyminiszterei ülésén elfogadja a Koszovó függetlenségét, kivívjuk Oroszország és Szerbia ellenszenvét. Tudomásom szerint csak Spanyolország hezitál, hogy társuljon e az EU egységes elfogadó véleményéhez. Miért? Többek között, azért mert nem kívánja elveszíteni az ÓRIÁSI Orosz piacot, mely biztos értékesítési lehetőséget ad a mezőgazdasági termékeinek. Tisztában van azzal, hogy az EU-n belül csak időlegesen tud piacot bővíteni.
Politikusainknak rá kell ébrednie a NEMZET érdeke az elutasítás mellett, szól.
- A már meglévő Orosz piac nem szűnne meg újra.
- Várhatóan a többi EU-s ország elvesztett értékesítési lehetőségeit meg tudnánk kaparintani.
(Be kell látni, mi egy mezőgazdasági ország vagyunk. Adottságaink ennek felelnek meg
legjobban.)
- Országunkba az ipar csak korlátozottan települ. Tudomásom szerint az itt lévők a fejlett északi régióból is kezdenek kitelepülni más országokba.
Stb..
- Az Orosz olajvezeték várhatóan hazánkon keresztül menne. Természetesen a Nabucco is hazánkon keresztül mehetne. Micsoda lehetőségeket lehetne kihasználni. Versenyhelyzetet is teremthetnénk.
Egy 2008-01-27-i hír. „Bulgária továbbra is részt vesz az Unió Nabucco projektjében annak ellenére, hogy szerződést kötött Oroszországgal a Déli Áramlat gázvezeték megépítéséről. Ezt az ország elnöke, Georgij Parvanov mondta vasárnap.” BULGÁRIA nem EU tagállam? Lehet, hogy a politikusaik csak az ORSZÁGUK érdekeit tartják szem előtt?
- Az elutasítás milyen helyzetbe hozná a Szerbiai MAGYAR KISEBBSÉGET?
(Az előbbiek átgondolását jelenleg fontosabbnak tartom, mint a kettős állampolgárság kérdését!)
- A Szerbek sokáig neheztelnek azért is, mert annak idején a légterünket átadtuk a bombázások biztosítása érdekében. (Teljesen egyetértek az akkori politikai döntéssel, hiszen egy népirtást állítottak le a bombázások.) Megmagyarázni azonban azt nem lehet, hogy miért támogatta hazánk a további szétszabdalásukat.
Stb……
Amerika az EU-tól egységes elfogadó választ vár.
Az Egyesült Államok csak a saját érdekeit nézi.
- Feszültség jöjjön létre Oroszország és az EU tagállamok között.
- Az USA bebizonyítja Oroszországnak, hogy úgy mozgatja az EU tagállamait, ahogyan akarja.
- Stb…
Amerikának 56-ban és rendszerváltás óta sem számít Magyarország.
Mi bizonyítja a fenti megállapításomat.
- Az I. és II. világháború legnagyobb vesztesei mi voltunk és vagyunk is. „Ez nem számít a nagyhatalmaknak.”
- Az USA 1956-os megtévesztése.
- A volt szocialista országokban, végbement rendszerváltásokban való közvetett MAGYAR szerep valamint a fent megnevezett két érvelésem is indokolná, hogy MAGYARORSZÁG anyagilag is támogatásba részesüljön.
Egy Marshall szerű támogatást a NEMZETÜNK megérdemelt volna 1990 vagy 91-ben.
Mi is volt a Marshall terv lényege? A Marshall-terv egy ismert nemzetközi segélyprogram volt a második világháború után, amely George C. Marshall amerikai külügyminiszterről kapta a nevét. Marshall 1947. június 5-én átfogó amerikai segélyprogramot hirdetett meg minden olyan háború sújtotta európai ország számára, amely az újjáépítésben hajlandó volt az Amerikai Egyesült Államokkal (USA) együttműködni. A rendszerváltás óta senki nem mondhatja, hogy Magyarország nem működött együtt az USA-val.
Abban az esetben el tudnám fogadni az elfogadó álláspontunkat, ha az elcsatolt Magyar részeket is vissza kellene adni hazánknak. Kit érdekel MAGYARORSZÁG SORSA a világban? Nacionalista nem vagyok!

Saját tapasztalat. „Amennyiben tévedtem a következtetéseimben minden magára ismerő személytől elnézést kérek.”
Egy úgynevezett jelentéktelen ügy a nyomozati szakasz lezárásától a végzés meghozataláig több mint másfél évnek kellett eltelnie. Lassan őrölnek az igazságszolgáltatás malmai. Ej ráérünk arra még. Elmondhatjuk továbbra is, hogy ügyészeink illetve a bíráink le vannak terhelve.
1. Nyomozati szakaszban az üggyel egy kiváló korrekt precíz nyomozó foglalkozik.
Az ítélet meghozatala szempontjából úgy tűnik ez már főnyeremény.
(Előfordult egy hasonló üggyel kapcsolatosan, hogy a rendőrségnél nem volt megtalálható a helyszínen felvett jegyzőkönyv sem. Vélelmezhetően a tehetős állampolgár besegített a maga eszközeivel, hogy ez bekövetkezzen.)
2. Amennyiben híres vagy más megközelítésben befolyásos ügyvédet tudsz megfizetni az ügyészség véleményalkotását, segítheted. Ha nem tudsz, vagy nem akarsz egy hasonló kvalitású ügyvédet magad mögé állítani eleve bukásra vagy ítélve, kiszolgáltatott helyzetbe kerülsz. A mai igazságszolgáltatás szabályai szerint nem képviselheted magadat a saját ügyedben. Ettől kezdve az ügyészség illetékese a nyomozati anyagot saját belátásuk szerint értékelhetik. Elnézést a kifejezésért, piti az ügy, ellenőrzés nem várható, szabad a pálya. Kívánság szerint bizonyítás nélkül mindent rád lehet fogni. Amennyiben a nyomozati szakaszban rávilágítasz arra, hogy az ügyeddel kapcsolatban más bűncselekmények is felmerültek, azt csak akkor tudod érvényesíteni, ha magán indítványt adsz be. Ehhez azonban ügyvédre van szükséged, illetve pénzre. Kit véd illetve kiknek az érdeke a jelenleg fennálló joggyakorlás fenntartása?
3. Bírói tevékenység.
Bízva továbbra is abban, hogy a saját szemszögből nézve igazságos ítélet születik, a tárgyalás előtt írásban részletesen informálod az ügyedben eljáró bírót a szerinted igazságos végzés megszületéséhez. (Erre fel is hívják a figyelmet.) Tudod, hogy a bírók csak az ügyészségi anyagot olvassák át a nyomozatival, nem foglalkoznak. Erre is figyelmeztetnek a jogászismerőseid, ha vannak.
Milyen ítélet született. Az ügyvéd által képviselt felperes részben elérte azt, amit szeretett volna. Elkerülte a nyilvánvalóan rábizonyuló több bűncselekmény következményeit. Nem kell megtérítenie az ítéletben szereplő általa is elismerten okozott kárt. „Az ügyvédre sok pénzt kiadó felperes azonban nem elégedett, hiszen nem sikerült elérnie, hogy az alperest az előzőleg általa meghatározott 2 évre börtönbe kerüljön.”
Az alperes is részben elégedett. A saját szemszögéből és a lehetőségeit figyelembevéve igaz nem tudta elérni, hogy igazságos ítélet szülessen, de a súlyosat elkerülte.
A fent leírtakból mindenki a saját ízlése szerint levonhatja a következtetéseit.
Miben látja az igazságszolgáltatás fennálló visszáságait, illetve hiányosságait, milyen változtatásokra lenne szükség.
Általános következtetés.
Az ügyészek illetve bírák úgynevezett jelentéktelen ügyeit időszakonként ellenőrizni kellene.
Kevés munkával ki szűrhetőek lennének kik nem alkalmasak erre a hivatásra.
Az átalakulás túl gyorsnak bizonyult: évtizedes munkahelyek-életformák szűntek meg minden szinten. Ez mindenkit érint: akinek továbbra is megmaradt a munkahelye vagy sikeresen váltott. Döntéseinkben nagyon nehezen mozdulunk: további nehézségeket támasztva...144(!) féle "egyház", húszezernél több alapítvány mind-mind az útkeresést mutatja - és egyfajta megélhetést biztosít úgy, hogy az állam is támogatja! Ezért reagálnak "túl" sok mindent a közélet szereplői - igazából saját helyzetüket is néha lehetetlenné téve a normális munkához, döntétesekhez.Pillanatnyilag "emokrácia van Agyarországon".

Naivan, ÉN úgy gondoltam ez a honlap segíteni fogja a fő munkaidőben dolgozó szakmailag illetékes polgártársaink munkáját.
Ha én egy úgynevezett szakember lennék a feladatkörömhöz tartozó cikkeket MAGAM és a NEMZET érdekében figyelemmel, kísérném. „Sok minden levonható az írásokból.” Sőt időnként jelezném a társaságnak a véleményemet. „Megtisztelném Őket egy - egy írással.” Lelkesíteném, és így ösztönözném még több munkára, az ÖNKÉNTES szabad idejüket, feláldozó résztvevőket. „Hiszen az én eddigi szerény teljesítményemen próbálnak anyagi ellenszolgáltatás nélkül javítani.” Jelezném mely gondolatokat, tartanék hasznosíthatónak.
Sajnos azonban ezek szerint az úgynevezett minisztériumi szakembereket nem is érdekli milyen kultúrált értelmes elmélkedés zajlik ezen a kivalló honlapon. Elszomorít ez a felsőbbrendű hozzáállásuk a mai MAGYAR helyzethez. Fel sem merül, bennem talán nem tudják eldönteni, mit lehetne hasznosítani. Talán nincsenek annyira megfizetve, hogy a szakterületükkel foglalkozzanak. Talán az összefoglalókra azért van szükség, hogy külsős szaktanácsadóknak lehessen továbbítaniuk, hogy két-három hét múlva elkészítsék az értékeléseket.
Ezt követően a SAJÁT nevükben továbbítsák felénk ezeket az illetékesek.
Megkockáztatom az alábbi kijelentést.
Amennyiben miniszterelnök vagy bármely miniszter lennék a beosztottaimat, kötelezném ennek a honlapnak a nap, mint nap történő figyelemmel kísérésére. Szakmai szempontból történő értékelésére.
Sőt, havonta írásos anyagot kérnék e munkájukkal kapcsolatban.
Igaz ez lehet, fogy felesleges. A TV csatornákon továbbra is mennek a semmitmondó reformokat magyarázni próbáló reklámok a kijelölt munkamenetnek megfelelően. Természetesen amennyiben a másik politikai tábor vezetői közé tartoznék itt is, megbíznék szakembereket ugyanezen célokból. Nem véletlenül hangzik el: Az információ hatalmat és pénzt is jelenthet!
A NEMZETÜNK TALÁN MÉG MÉLYEBRE FOG SŰJEDNI?
Igazad van, és egyúttal kötelezném a mindenkori miniszterelnököt, hogy Téged alkalmazzon főtanácsadónak... Hiszen ezt a kiváló (1 l.) oldalt lassan egyedül írod tele.
Jó oldal ez. Én is naponta látogatom, de kiváló akkor lesz, ha jó sokan, nem, nagyon sokan írnak. Egyelőre nem ez történik. Meglátjuk.
->laca.
iwiwID=8104896

Társadalmi szinten a Magyar Nemzeti érzés várhatóan egy újabb 18 év elteltével teljesen meg fog szűnni. A széthúzás a nemzeten belül csak nőttön nő!
Mire alapozom?
- Az úgynevezett politikai és gazdasági elit csak magával van elfoglalva.
- Érzéketlen az ORSZÁG lemaradó illetve leszakadó térségeinek a problémáira.
- Az emberek legfőbb problémáját a munkanélküliség növekedését illetve csökkentését képtelen orvosolni.
- A munka világából hagyta kirekeszteni a 18-25 éves és a 35-62 éves aktív korosztályokat.
(A mai szemlélet a munkaadók részéről a tapasztalatlan vagy már idősek a fenti korosztályok.) Kivétel a közszféra. Azonban a fiatal illetve korosodó polgárok létszáma nagy és az állami, megyei, önkormányzati apparátusok több munkaerőt nem tudnak alkalmazni.)
- Az össz társadalmi szinten még a huszadik századhoz mérten is a jelenlegi megélhetéshez a jövedelmek alacsonyak. „Tisztában vagyok vele ma már a huszonegyedik század, van.”
- A fiatalság legnagyobb részének esélye sincs lakásvásárlásra lassan már az albérletet, sem tudja megfizetni. Csak a napi szintű megélhetésére koncentrál. Ennek következménye, hogy egyre kevesebb gyermek születik, a házasságkötések száma csökken. A család, mint összetartó erő kimegy a divatból. Azoknak a fiataloknak, akiknek jól fizető állásaik vannak eszük ágában, sincs gyereket vállalni.
- Várhatóan óriási belső feszültségek szabadulnak fel hat-hét év múlva.
Mire gondolok? Hasonló zavargásokra, mint amelyek előző évben, Párizsban voltak.
-A bűnözés egyre nőni fog. „ A statisztikákban természetesen ez a tendencia nem fog megjelenni.”
- A fiatalok körében a kábítószer, alkoholfogyasztás, stb.. általános lesz. A pillanatnyi élvezetek
hajszolásába menekülnek.
- Óriási mértékben növekedni fog az öngyilkosságok száma.
- Az ország különböző indokokkal egyre több külföldi állampolgárt fog befogadni.
Kénytelen lesz ezt a politikai vezetés megtenni, hiszen a MAGYAR NEMZET vészesen csökken.
- Harminc – negyven év múlva az országunkat már nem Magyar honfitársaink fogják vezetni.
Fel sem merül bennük, hogy a jelenlegi tevékenységükkel a saját illetve gyermekeik, unokáik, stb… jövője ellen is tevékenykednek. Felhívnám a figyelmüket. Minden megszerzett vagyon a jelenlegi társadalmi rendszerben pillanatok alatt elvesztető.
- Körülbelül hatvan év múlva már csak a nevében és nyelvében fog létezni MAGYARORSZÁG!
Angliában, Németországban, Franciaországban, a politikai vezetés már felismerte, hogy a hatvanas évektől az olcsó munkaerőreményében elhibázott lépés volt a külföldi munkaerő előtt megnyitni az ország kapuit. A fenti három nagy európai országban a nemzet eltűnésének folyamatai már jelentkeznek. A folyamatot a nemzeti elitjeik próbálják csökkenteni, illetve megállítani. Tisztában vannak avval, ha ezt nem teszik a saját sírjukat is, megássák.
Amennyiben az a cél, hogy egy USA berendezkedésű államforma jöjjön létre akkor jó irányba haladunk. A kérdés csak az nekünk és kontinensünknek jó lesz e?
Nagyon érdekes víziód van. Szerintem most hagyjunk abba mindent, üljünk otthon és szépen nyugodtan várjuk, amíg mindez eljön. Közben írjuk le a gondolatainkat egy fórumba, mint ez...
Beszprémy! Mit csináljunk?

Örülök, hogy víziónak tartod az írásomat. A következtetésed sajnos elszomorít. Hiszen te az eddigi tétlenségre, közömbösségre buzdítod népünket. Csak cinikus és ironikus megjegyzésekre vagy képes. Felrakod ezt a kérdést. Beszprémy! Mit csináljunk? Ha nem jöttél, még rá számodra javaslom, újra olvasgasd ennek a honlapnak a cikkeit. Talán nem vetted észre azt sem, hogy egyre kevesebb megoldási javaslat kerül erre a honlapra. Egyszerűen kezd leülni ez a kiváló honlap. Rábízom, azonban, hogy eldöntsd mi ennek az oka. Ha ez nem megy, nagyon sajnállak és üldögélj továbbra is. A célom az volt az értelmes ötleteket, író társakat újabb cikkek írására ösztökéljem.
Persze hogy ironikus és cinikus vagyok, hiszen úgy érzem hozzászólásaid sokkal inkább táplálkoznak egy nacionalista gondolatkörből, mint szakmailag megalapozott és átgondolt koncepciókból.
A mostani strukturális problémák gyökerét szerintem nem a magyarság veszélyeztetésében, a nemzet haldoklásában kell keresni. Én személy szerint ezen a fórumon szakemberek véleményére lennék kíváncsi. Értelmes párbeszédet szeretnék olvasni, normális érvekkel és ellenérvekkel. A te érveid pedig nekem nem ezek. Ennyit szerettem volna csak jelezni, és a részemről ezzel le is zárom ezt a dolgot. Szerencsére megvan az a szabadságom, hogy nem olvasom a hozzászólásaidat. És az egészben a legjobb az, hogy véleményem szerint így is ellehetünk egymás mellett ebben a fórumban.
Szép napot!
Nem könnyű helyzetből, de nem lennék ennyire pesszimista... A kritika, az elemzés helyén való.VÁLASZTANI kell megtanulnia az ú.n. "társadalomnak" ahhoz, hogy lehetőleg a megfelelő emberek kerüljenek döntés-helyzetekbe! A 144(!) egyház, a huszon- valahányezer"(k)alapítvány mind azt bizonyítja, hogy gyerekcipőben jár demokráciánk! Eleve megemészthetelen számomra, pl.,hogy az egészségügyi reform legnagyobb akadálya a diplomás orvos társadalom politikába "rántott" része!!Vesszőparipám: a minimálbér "örökké" létezése egy munkában eltöltött élet után: nem megengedhető, akkor sem, ha törvényes!(?)Nehéz, de el kell jutni odáig, hogy az egyénnek gondoskodnia kell tudni magáról egy JÓL működő társadalmon belül.Kétségtelen, hogy nem könnyű, jelenleg több az akadály, mint a lehetőség.

Kedves Mara!
Előre is elnézést kérek az alábbi megjegyzésemért. Nálad az írásom elérte a célját.
Megjegyezném azonban nem annyira pesszimista ez az írás. Az utolsó előtti mondatom sugallja.
„Amennyiben az a cél, hogy egy USA berendezkedésű államforma jöjjön létre akkor jó irányba haladunk.”

A panaszos levele.
Vásároltam a ……….-től 2007. 10. 18-án egy Cenix W240 típusú digitális diktafont a tartozékaival együtt.
Karácsonykor szerettük volna a gyári USB kábellel csatlakoztatni az új számítógépünkhöz a diktafont. Sajnos ez nem sikerült és a diktafon USB csatlakozója tönkrement.
Amilyen gyorsan csak lehetett 2008. január. 5-én bejelentettem a hibát az eladó részére címe: ……………….. (A munkámhoz kell a diktafon.)
A reklamációmat az aktuálisan érvényben lévő JEGYZŐKÖNYV a fogyasztó kifogásáról a 49/2003. (VII.30) GKM rendelet alapján nyomtatványra leírtam azt tudomásul vette a bolt.
A termék visszaadásakor az udvariatlan eladó nem volt hajlandó visszaadni az általam és a cége között aláírt átvételi elismervényt. Kénytelen voltam belenyugodni, hiszen 5 hete nélkülöztem már a diktafont. Megtévesztésül a bolti alkalmazott átvételi jegyzőkönyv gyanánt az eladó: ……………………………………és a szerviz: ……………. között létrejött átvételi elismervényt adta ide. Érthető a részéről a megtévesztés, hiszen a köztünk aláírásokkal hitelesített jegyzőkönyvben szerepel az átadás dátuma. Az általam részükre átadott USB kábel a gyári csomagolásban Ö általuk átadott volt. Ezt nem is vonták kétségbe az átvétel során.
„A szerviz által hitelesített átvételi elismervényen már az szerepel a Megnevezés után: Cenix W240 +idegen USB-kábel.” A szerviz megtévesztése is egyértelművé vált előttem.
Vélelmezem evvel a trükkel nem csak a vevői, illetve szerviz megtévesztése valósult, meg hanem tudatos csalás is. Köztudottan a készülék nem megfelelő használata maga után vonja a garancia elvesztését is. Amennyiben a szerviz részére nem a megfelelő kábel került átadásra a vevő nem követhette el a készülék nem megfelelő használatát. Így a garanciális javítás indokolt illetve annak elvesztése nem következik be.
Meg kívánom továbbá jegyezni, hogy a JEGYZŐKÖNYV a hiba leírásának utolsó mondatában közöltem szó szerint „A diktafont javításra le szeretném adni, ha minket tartanak hibásnak, kifizetjük a javítás árát.” Az utaztatáson és az öt-hét elteltén kívül nem történt semmi. Amennyiben a boltban nem kérem a terméket, átadó eladót, hogy az USB kábelt helyezze be a diktafonba, ki sem derül, hogy nem javították meg.
Vélelmezem, úgy gondolták az általam aláírt átvételi jegyzőkönyv nélkül, nem tudom bizonyítani, mikor adtam át a diktafont javításra a boltnak. Elfeledkeztek azonban arról, hogy a hibabejelentő JEGYZŐKÖNYV eredeti példánya nálam maradt azon szerepel a hiba bejelentésének az időpontja.
Az értesítést melyben közlik a reklamált termék átvételének lehetőségét a telefonom alapján tudom bizonyítani. ESM-ben értesített az átvétel lehetőségéről. „15/02/08 11: 03 Tel szám: …………. „A Szervizbe leadott készüléke átvehető …………………. A szerviz 4000-Ft-os javítási költségét kifizettem volna, ha nem néztek volna bárgyúnak. Szeretném a fentiek fényében kérni az üzlet, biztosítson egy teljesen új originált, megfelelő tartozékokat, tartalmazó diktafont az átvétel időpontjától érvényes garanciával.
Önök fele csak azért most jelzem a problémámat, mert nem gondoltam volna, hogy kultúráltan nem tudjuk az eladó üzlettel rendezni a készülék javítását.
Tapasztalat.
A területi fogyasztó védelmi egyesület ügyintézője korrekttan közölte a panaszossal, sajnossal várhatóan az eladó cégre nem tudnak hatni. Ismert előttük ez a bolt. Kompromisszumra az előző esetekben sem volt hajlandó. Az egyesületnek nincs jogköre csak békéltető tárgyalás lefolytatását, kezdeményezheti. Amennyiben az elmarasztalt fél nem kívánja korrigálni hibáját, semmit nem tehetnek.
Kiderült a területi fogyasztó védelmi felügyelőségnek három részmunkaidős nyugdíjas alkalmazottja van.
Meg kívánom jegyezni ezek a munkatársak mindent, megtesznek a lehetőseikhez képest. Elnézést minden fogyasztó védelmi felügyelőségen dolgozó munkatárstól. Mi ért van szükség erre a szervezetre, ha nincs megfelelő jogköre? Egy jogos reklamációt csak bírósági eljárás során lehet jelenleg érvényesíteni. Vélelmezem általában 100 000-Ft-ig nem érdemes bírósághoz fordulni, ha figyelembe vesszük milyen hosszú ideig, eltartanak az ügyek az ítélethozatalig. Az állam részéről felesleges egy ilyen szervezet fenntartása.
Az állampolgárok adóforintjainak a pazarlása valósul meg.
Szabad a pálya a renitens cégek előtt.
A következtetésem. AZ ÁLLAM FELADATA A FOGYASZTÓK ÉRDEKEINEK HATÁSOS VÉDELME!
TEGYÜNK HITET a DEMOKRÁCIA és a SZABADSÁG mellett !!!
MENJÜNK EL SZAVAZNI MÁRCIUS KILENCEDIKÉN !!!
NEM érdekel az ország sorsa? NE szavazzunk, maradjunk otthon!
ÉRVÉNYTELEN szavazattal részesítsük komoly figyelmeztetésben,
megróvásban a politikai, kulturális, gazdasági elitet,
választott kápviselőinket, pártjainkat !!! Rászolgálnak ?
IGEN - nel szavazzunk a jó és eredményes reformokra, de
IGEN-nel az évtizedeken át fizetett JÁRULÉKAINKBÓL és ADÓINKBÓL
biztosított OKTATÁSRÓL és EGÉSZSÉGÜGYI ellátásról szóló,
elfogadott TÁRSADALMI SZERZŐDÉS FELRÚGÁSÁNAK ELUTASÍTÁSÁRÓL.
NEM szavazatunkkal erősítsük meg az eredményes kormányzást !!!
IGEN szavazatunkkal fejezzük ki elégedetlenségünket a kapkodó,
következetlen, átgondolatlan, sokszor felhatalmazásunkkal és
akaratunkkal szembemenő kormányzással és törvényhozással !!!
NEM - mel szavazzunk a SZOCIALIZMUSRA !
NEM - mel, ha úgy gondoljuk, hogy erről szólnak a kérdések.
IGEN - nel szavazzunk a vizit és kórházi napidíj eltörlésére,
az orvos és beteg között legálisan, sőt kötelezően megjelenő
pénzfizetés elutasítására, a hozzá kapcsolódó adminisztráció,
automata, bonyolult mentességi, visszatérítési rendszer ellen.
NEM - mel szavazzunk a vizitdíj és a kórházi napidíj mellett,
a közel 2 ezer milliárdos ( 2 millió x 1 millió ) egészségügyi
kasszát mi egészítsük ki évenként további 50 milliárd ft-tal.
Fizessünk be 50 milliárdot, amit 2009-től évente profitként és
működési költségként a megalakuló pénztárakra fognak költeni.
IGEN - nel szavazzunk a képzési hozzájárulás eltörlésére, a
tandíj, mentesség, szociális segély, ösztöndíj, diákhitel
bonyolult, törvényszerűen igazságtalan rendszere ellen,
egy valódi, átfogó, mélyreható oktatási reform mellett.
NEM-mel szavazzunk az képzési hozzájárulás (tandíj) általános
bevezetése mellett, az oktatás lényeges átalakítása helyett.
Csapó Károly
http://iwiw.hu/pages/user/userdata.jsp?userID=9139572
Nétszavazás
http://iwiw.hu/pages/user/userdata.jsp?userID=11858085
TB privatizáció
http://iwiw.hu/pages/user/userdata.jsp?userID=11858668
Jókora csönd van itt, pedig jónak látszott ez a kezdeményezés.
Próbálkozom, milliók között sajnos kevesen vagyunk és nehezen
találjuk egymást. Nincs időnk, türelmünk, hitünk elegendő.
Tán felejtsük is el mindezt! Dolgozzunk, szeressünk, játszunk!
Nem sok jót várok a vasárnapi eredményektől, vagy talán mégis.
45-50 %-os részvételt, 60 %-nyi igent, 1-2 %-nyi érvénytelent.
Az összességében 27-30 %-nyi igen semmire se vagy mindenre jó.
A pártok, a politikai elit tagjai folytathatják a marakodást.
Amire a népszavazásnak jónak kellene lennie reményeim szerint,
az az, hogy igazából elinduljon a párbeszéd, elsősorban is az
emberek között, a vélemény-gyüjtők-formálók (de kevéssé a po-
litikusok, politológusok) között, személyesen s az interneten.
Amit én nagyon szeretnék, hogy ez a párbeszéd, hogy ez a vita,
valamilyen módon összegződjön és használható eredményt hozzon!
Nagyon jó volna, ha ez alapvetően egy rendszerben történhetne,
de tán jó megoldás lehet az egyes fórumok összekapcsolása is.
ÖNGONDOSKODÁS és vagy SZOLIDARITÁS , szerintem ez a fő kérdés!
Polgárosodás, vagyonosodás, egyéni egészség, nyugdíjbiztosítás
vagy nemzeti kockázatközösség, felelősségvállalás, befektetés?
Kikerülhetetlen erkölcsi kihívás : MILYEN ÉLET ÉS MEDDIG ?????
Vizitdíj, napidíj, tandíj, sokan úgy gondoljuk, attól tartunk
végleg kikezdi a szolidaritás elvét, felszámolását sejtetve,
előtérbe helyezve az öngondoskodást, ma mikor az elmúlt 20 év
óriási különbségeket hozott létre vagyonokban, jövedelmekben.
Folytassuk, vagy inkább kezdjük el ezt a párbeszédet !!!!!!!
A Civil Kerekasztal, az Iwiw, az Index, az Origó és Sok Más
fórumán, dolgozzunk ezek összekapcsolásán és kibővítésén!!!!
Kiegyezés, összefogás vagy önpusztítás és eutanázia ????????

Kedves csapokarcsi!
Valóban jókora csönd van itt. Két dologra gondolok, vagy nem találják meg ezt az oldalt, vagy valóban nem keltette fel írásaim a honlap látogatók érdeklődését. A cím alapján azt vártam volna, hogy ezen a helyen az országunk problémáiról és azok megoldásairól a témáktól függetlenül kötetlenül „csapongva” születnek cikkek. Amennyiben valaki figyelemmel kíséri csak a TV-ben, Rádióban hazánkkal kapcsolatos információkat a problémák tömkelegével, szembesülhet. A gondok adottak. A polgároknak a vélt megoldással kellene csak kibővíteni írásaikat. A hatalmi „elit” szembesülne a csapongó semmitmondó ötleteinek a nép általi megítélésével. „Akár balról akár jobbról javasolják.” Bennem is felvetődött felejtsük el mindezt. Be kell látnom az én hitem nem elegendő, hogy a nemzet felemelkedését szolgáló honfitársaim véleményét kiváltsam.
Úgy érezem a parlamentben frissen naponta ismertetett törvényekről, javaslatokról történő véleményezéssel lehetne legjobban rávilágítani arra, hogy továbbra is milyen rossz irányba, hald az ország.
- Az egyik tegnapi riport például rávilágított arra mennyi gyermek, nem jut megfelelő élelemhez. A bejelentett lakóhelyük az utca illetve pld. egy garázs, stb..)
Egy EU országban nem lehetne, hogy civil és egyházi szervezetek anyagi támogatásától függjön a szegény gyermekek étkeztetése. A 21. században pedig a gyermekek az utcákon éljenek! Véleményem szerint ez állami feladat!
Közben az orvosegyetemeknek, kórházaknak kötelezővé tették a játék széfek beszerzését. Amennyiben kormányfő lennék, nekem az EÜ miniszternek ez az egy intézkedése is elegendő lett, volna, hogy menesszem a pozíciójából. Sorolhatnám a más tálcáknál történő pazarló intézkedések tömkelegét. De minek, hiszen továbbra is csak az egyes csoportok anyagi érdekei érvényesülnek és nem a nemzet felemelkedését szolgálók.
-Egy ország költségvetése számottevő. A vezetői mindig arra használhatják fel, amire a tudásuk szerint a legjobbnak tartják. Ez minősíti is Őket.
-A vasárnapi népszavazástól személy szerint 60-70%-os részvételt várok.
Amennyiben elsöprő számú lesz az igen szavazatok száma a kormányfőnek azonnal le, kellene mondania, ha van benne erkölcsi tartás. Általában senki nem meri leírni melyik páttal, szimpatizál. Soha nem rejtettem véka alá az Öszödi beszédig MSZP szimpatizáns voltam.
Rádöbbentett azonban a zártkörű „ŐSZINTESÉG” valamint a törvénybe foglalt adócsökkentési vállalás meg nem valósulása, hogy átvertek. Természetesen e tapasztalataim nem fordítottak egyik párt irányába sem. Avval a párttal fogok a jövőben szimpatizálni, amely a mai naptól az aktuális égető problémákra használható alternatív javaslatokat nyújt be a parlamentben. Az ellenzék is beadhat részletesen kidolgozott javaslatokat. Marketing szempontból már felkészülhet a következő választásra. A választási kampányban hivatkozhatnának arra az ellenzéki pozícióból
is a MAGYARSZÁG érdekei, tartották szem előtt. Kidolgozott konkrét javaslatokat nyújtottak be a parlamentnek. Minden parlamentben levő pártnak a ködösítés csak hátrányára szolgál.
A mai ismereteim szerint a várható 2010-es választások győztese a Fidesz lesz.
Hibának látom a bebetonozott vezetői elitjüket. Ragaszkodnak a régi vezetőik a pozícióikhoz.
Köztudott a versenyszférában minimum 6 évente vezető váltásokra van szükség a megújuláshoz.
A megújulást jelentené a számomra, hogy az eddigi stratégiájukkal szakítanának. Például unalmas, hogy a kormányfő beszédei alkalmával kivonulnak a parlamenti teremből.
Eddig sem értek el vele semmit. A támadó politikai stílus helyett, ha szaktanácsadó lennék a konfliktust kerülő és konkrétan kidolgozott szakmailag megalapozott javaslatokkal, bombáznám a parlamenti pártokat. A jelenlegi első vonalban lévő Fideszes vezetőket fokozatosan a választásokig a másodok vonalba vonnám vissza. Kósa Lajost, stábját helyezném az előtérbe.
Nagyon sok bizonytalan illetve baloldali szavazót tudnának szerezni.
Orbán Viktornak a párt fölényes győzelme érdekében el kellene fogadnia a majdani miniszterelnöki széket.
Amennyiben hiúsága miatt nem fogadja el a hosszú távú parlamenti többséget „hatalmat” teszi kockára. Evvel a lépéssel meglátásom szerint 2-3 cikluson keresztül a Fidesz megtarthatná vezető szerepét. (Természetesen abban az esetben, ha Kósa Lajos a NÉP érdekeinek megfelelően tevékenykedne.)
Ennyit a politikáról! Talán a fenti sorok nem is ide valók?
-Visszatérve az írásodhoz.
ÖNGONDOSKODÁS és vagy SZOLIDARITÁS?
Számomra a jelen gazdasági helyzetben csak a szolidaritás az elfogadható.
Természetesen a szolidaritás elve ne vonatkozzon mindenkire.
Pld.
- Érthetetlen számomra hogyan kaphatnak a személyautók tulajdonosai bármilyen támogatást.
SAJNOS a jelenlegi körülményeket figyelembevéve a személygépkocsi luxus Magyarországon.
Mennyi felesleges pénz kiáramlását lehetne megkadályozni ha minden támogatás megítélése előtt kötelező, lenne a gépkocsi nyilvántartásban ellenőrizni a kérelmező, illetve családtagja tulajdonában, van e jármű. Persze kivételek lehetnek. Ezeknek, a kivételeknek a feltérképezése a jogalkotók feladata lenne. Kettő eszembe jutott. Amennyiben a tulajdonos illetve valamely családtagja egészségi állapota szükségessé teszi a rendszeres használatát. Vagy olyan helyen lakik, amit tömegközlekedési eszközzel nem lehet elérni.

A pontosítást követően a helyes mondat.
„Orbán Viktornak a párt fölényes győzelme érdekében meg kellene elégednie a majdani felszabaduló köztársasági elnöki székkel.”

2008-04-15-i gondolataim.
MDF adó amnesztia javaslatára.
Mit vált ki egy adó csaló és becsületesen adózó MAGYAR állampolgárból?
ADÓCSALÓ:
Érdemes 100 000 millió Ft fölötti adócsalást elkövetni. Senki nem tudja pontosan „csak én” mennyit csaltam. Most is lehet csalni.
A 10%-ot is én határozhatom meg. Annyi adózatlan jövedelmet tehetek legálissá amennyit szükségesnek tartok.
Megvárom a legközelebbi ADÓ AMNESZTIÁT és akkor újra „bűnbánóan” az általam szükségesnek tartott összeget legalizálom.
Az amnesztiák közötti időszakokban pedig fialtatom ahol eddig is tettem.
BECSÜLETESEN ADÓZÓ ÁLLAMPOLGÁR:
A politikusok megint a politikai és gazdasági elitnek kedveznek.
A legközelebbi választásokra nem érdemes elmenni. Egyik kutya a másik eb!
Az oktatási és kulturális miniszter JAVASLATA.
Kezdő pedagógusok fizetésének emelése 10 – 40 ezer forinttal.
Egy kezdő pedagógus nem tudja bizonyítani alkalmas–e egyáltalán a pályára.
Felesleges feszültséget gerjesztene a pedagógusok között.
Az ellentétek az oktatás színvonalának csökkenésében jelentkeznének.
A miniszter Úr szerint a pazarló állami kiadásokat nem kell csökkenteni?
Talán nem érdemelné meg bármely pályakezdő fiatal a javaslatában szereplő emelt
összegű kezdő fizetést.
Értem már, egyeseknek igen, másokon nem kell takarékoskodni!
(A dilettáns, tudálékos, bölcselkedő oktatási és kulturális miniszter nem alkalmas a posztjára.)
BÁRMELYIK A PARLAMENTBEN SZEREPLŐ POLITIKAI PÁRTTÓL ELVÁRNÁM A KÖVETKEZŐKET:
Egy- két héten belül, sürgőséggel napirendre próbálják vetetni a parlamenti pártokkal az alábbiakat.
- Minden nemű amnesztia, elévülés szűnjön meg!
(A csalók, bűnözők, stb, amennyiben tettük nem derül ki, vagy nem kívánják kideríteni, felfedni, legalább az életük végéig bizonytalanságban, éljenek.)
„Legalább a félelem és a lelki ismeretfurdalás kínozza őket."
Az egyént vagy a társadalmat károsították meg egyéni luxus érdekeik miatt.
„Állandóan lebegjen felettük Demoklész kardja!”
- Bokros Lajos egyes NEMZETMENTŐ javaslataira reagálás.
A sorrendjével nem értek egyet.
Mindig a kis emberek, megszorításával kezdte és szeretné most is kezdetni a nemzetmentő tevékenységet.
Javaslataival nem vállalta fel és a pártokkal most sem akarja felvállaltatni az igazi legkisebb konfliktussal járó intézkedések elsődleges végrehajtását.
Azonnal napirendre tűzetném, és 2010-ig kidolgoztatnám, majd bevezetném az alábbi nem teljes körűen, leirt vízióimat.
1. Közös politikai akarattal 100 főben határozzák meg a 2010-es választásoktól a parlament létszámát.
„Pár milliárdot meg lehetne takarítani."
A NÉP ÁLLTAL LEGNÉPSZERŰBBNEK TARTOTT JAVASLAT LENNE!
2. A következő választásoktól az állami pártfinanszírozás szűnjön meg.
VÁRHATÓAN EZT AZ INTÉZKEDÉST IS TÁMOGATNÁ A NEMZET ¾-RÉSZE.
3. A Megyéket 2010-ig meg kellene szüntetni.
„Pár milliárddal csökkenne a költségvetés.”
4. Az önkormányzati, polgármesteri hivatalok számát 2010-től 880-ban határozzák meg!
„Talán pár milliárd kiadását meg lehetne spórolni.”
5. Képviselőtestületek, bizottságok létszámát 1/3-al csökkenteni kell!
„Maradna az államkasszában itt is pár milliárd!”
6. A nemzet KIADÁSAINAK CSÖKKENTÉSE érdekében az országgyűlési képviselők 2009-től az év végi gazdasági beszámolókig havonta a mindenkori minimálbér 3 szorosát keresnék bruttóban.
Költségtérítésként, számlák alapján havonta bruttó 80 000-Ft költségtérítést vehetnének igénybe.
„Átéreznék mit is ér ennek az összegnek a vásárló értéke.
Az általuk vezetett országunk nehéz helyzetből történő kilábalásáért anyagi áldozatot is, vállalnának.Bizonyítanák,nem csak beszélni de tenni is tudnak a HAZA érdekében.”
Teljesítményükkel is rászolgáltak erre a kimagasló jövedelemre.
Talán jelenleg nyújtott szaktudásuk alapján még jól is meg lennének fizetve.
„ A minimál bér eltörlését is, felvetették.”
Amennyiben az országgyűlés elfogadná, csökkenteném a havi bérüket
bruttó 26 420-Ft-ra.
Akit érdekel, hogy vezetőink a jelenlegi körülmények között mely állampolgárainak, gondolják, hogy meg tudnak élni ebből a nevetségesen kevés összegből, azok nézzenek utána.
VÉLELMEZEM EZT AZ INTÉZKEDÉST TELJES MELLSZÉLESÉGGEL TÁMOGATNÁ A MAGYAR NEMZET.
TILTAKOZÁSOKRA, SZTRÁLYKOKRA NEM KELLENE SZÁMÍTANI!
Remélem mellőzni, fogják a sűrűn általuk emlegetett alábbi kifogásukat.
A RENDSZERVÁLTÁS ÓTA CSAK 18-ÉV TELT EL.
A POLITIKAI VEZETÉSNEK EZ AZ IDŐ NAGYON KEVÉS.
EZ A 18-ÉV (ÉS VÁRHATÓAN KI TUDJA MÉG MEDDIG) TANULÓ IDŐNEK, KELL TEKINTENÜNK.
FOGADJÁK EL AZ ÁLLAMPOLGÁROK ÉS LEGYENEK TÜRELMESEK, HOGY AZ Ő TANULÁSI IDELYÜKET AZ ÁLAMNAK KÖLTSÉGTÉRÍTÉS NÉLKÜL KELL JÓL MEGFIZETNI.
"A mi adóforintjainkon!"
Úgy érzem, itt nem számít a költségek csökkentése!
Javaslom, próbálkozzanak meg a multinacionális cégeknél 18-évig vagy még tovább tanulgatni.
Meglepődnék, ha a versenyszférában munka közben és ilyen hatékonysággal sokáig lehetne tanulgatni.
7. Minden országgyűlési képviselőnek, minden felelős minisztériumi, állami, megyei, önkormányzati és ezekhez tartozó Kft, Zrt, stb, vezetőinek 2009-től vagyoni és anyagi fellelőséggel kellene felelniük a munkájukért.
8. A közszférában 2010-ig be kellene vezetni a teljesítmény alapú bérezést!
Illő lenne, hisz 18-év eltelt. „Vagy talán SZOCIALISTA államformánk van még?”
Kiknek, mely érdekcsoportoknak felel meg a múlt konzerválása?
Talán félnek ezektől az érdekcsoportoktól a pártok és a parlament?
NEM IS MEREK ARRA GONDOLNI, TALÁN EGY AZ ÉRDEKÜK.
A SZOCIALISTA RENDSZER ÓTA 18-ÉV TELT EL!
A VÁLLTOZÁS A BÜRÜKRATIKUS, HATÉKONYTALAN, BUJTATOTT MUNKANÉLKÜLSÉGET FENTARTÓ BERENDEZKEDÉSEN A DEMOKRATIKUS EURÓPAI UNIÓBA TARTOZÓ MAGYAR KÖZTÁRSASÁGUNK MINDENKORI VEZETÉSE, NEM KÍVÁNT, KÍVÁN VÁLLTOZTATNI.
INKÁBB ÉVENTE MILLIÁRDOKKAL TARTJA FENNT EZT A PAZARLÓ RENDSZERT.
„Talán a változtatásokkal 800- 900 milliárd megtakarítható lenne?
(Csak az egészségügyi reformnak nevezett káoszt ne hozza fel senki példaértékű átalakítási próbálkozásnak!)
„Az országunk népességének megfelelő hatékonyabbá tévő rendszer kialakítása mellé az érintetteken kívül az ORSZÁG ÁLLAMPOLGÁRAI MAXIMÁLISAN kiállnának!”
9. A vagyonadóztatás legyen kidolgozva, illetve kerüljön bevezetésre, 2010-re.
Ennyi elég is. Semmi nem fog megvalósulni a fentiekből.
Tovább fog folytatódni az átlag és kis emberek kizsákmányolása.
Valóban az agyakban mintha szoc.közt. lenne!Nevetséges - és szomorú ez a népszavazás, a siralmas, lusta, ingyen tanulni akaró ifjúság!Nem lehet megbukni: orvosi kamara éléről, ellenzéki párt éléről, minisztériumban, stb.Az embernek az jut eszébe, hogy máshol telepedjen le, mert útban van!

Milyen jelenleg az igazságszolgáltatási és ehhez kapcsolódó szervek hatékonysága a mai hírek alapján.
Két évvel ezelőtt elütött egy Ír állampolgár két gyermeket. A baleset következtében elhunytak. A MAGYAR bíróság 3 év börtönben letöltendő büntetésre ítélte. Az ítéletet nem lehet végrehajtani, hiszen a balesetet okozó Úr legálisan elutazhatott hazájába.
A jelenlegi úgynevezett igazságügyi és rendészeti miniszterünk „Dr. Draskovics Tibor Úr,” szerint az Ír igazságszolgátatással van baj.Felháborítja az a tény, hogy Írország törvényei szerint nem adhatja ki a baleset okozóját. Sőt, már az EURÓPAI UNIOBAN lévő jogszabályok igazságosságában és ennél fogva hatékonyságában kételkedik. Meg sem említi az Ő által vezetett rendszerben valaki (kik”) „állami alkalmazott (ak)” adta vissza az Ír úriember útlevelét. Vélelmezem, azt feltételezi ez is az EU hibája és nem a MAGYAR igazságszolgáltatás korrupt rendszerének a hibája. Én, mint naiv, mezei, együgyű Magyar állampolgár úgy gondolom a miniszter Úr nemzetközivé, felfujt nyilatkozata helyett az alábbiakat kellett volna nyilatkoznia. „A MEGOLDÁS!”
A balesetet okozó külföldi állampolgár hazánkból történő távozásának tudomásomra jutását követően, azonnal vizsgálatot indítattam.
- Megállapításra került név szerint ki (kik) engedélyezte (ték) a két gyermek halálát okozó külföldi állampolgár részére, hogy útlevelét megkapja lehetőséget adva a baleset okozójának, hogy távozzon országunkból. Ezek a kollegák ellen további vizsgálatot rendeltettem el. Felmerült ugyanis az üggyel kapcsolatosan a megvesztegetés gyanúja. A gyanú beigazolódott eljárás indult ellenük és ítélet is született. ? év börtönben letöltendő ítélet született. Valamint az ítéletet követően állami alkalmazását (kat) azonnal megszüntettük. Az ítélet tartalmazza továbbá az illetékes kamara egyetértésével, hogy végleg kizárja (ják) soraik közül. „Más munkalehetőség után kell néznie (ük).” Remélem minden dilettáns, illetve korrupt állami, közalkalmazottnak visszatartó erőt jelent! Megragadom ezennel az alkalmat, hogy elnézéstés bocsánatot kérjek Önöktől, SZÜLŐKTŐL,az általam vezetett szervezet hibájáért. Az igazságszolgáltatásunk érvényesítése érdekében felveszem az Ír kollegámmal a kapcsolatot annak érdekében, hogy a MAGYAR KÖZTÁRSASÁG hivatalos bírósági ítélete, végrehajtásra kerüljön. Tudom a munkájukat rosszul és korruptan végző volt kollegám (ím) további lelki megrázkódtatást okoztak Önöknek. Ezért a miniszteri juttatásomból 500 000-Ft-ot utalok át bankszámlájukra.
Mindent megteszek, hogy ne csak az ítélet de annak vágtahajtása is bekövetkezzen.
Sajnos a miniszter úrtól nem hasonlókat hallottunk ezért az alábbi következtetésre jutottam.Az előző írásomból idézek. „Az oktatási és kulturális miniszter nem alkalmas a posztjára” Talán igazságügyi és rendészeti miniszterünk is dilettáns, tudálékos, bölcselkedő? Lehetséges, Ő sem alkalmas a posztjára? Már nem is akarok részletesen írni Kiss Bálint MÁV Biztosító Egyesület elnök-vezérigazgató Úr súlyos rosszullétéről, amely azonnali kórházi ellátást igényelt. Valamint a zavartalan mentős kirándulásáról sem. Gyors csodával történő gyógyulásáról, mely indokolta azonnali Önkényes távozását az egészségügyi intézményből. Fel sem merül bennem az a gondolat, hogy a rendelkezésére biztosított 2-óra alatt az ellene folytatott üggyel kapcsolatban intézkedett.
Természetesen senki nem hibás azért sem, hogy egy középkorú hölgy meghalt mert ¾ óráig nem volt beteghordó a kórházba való tologatásra. Igaz a folyosón megállapították infarktusa van. Azonban nem az USA-ban vagyunk, hogy EGY ORVOS a megfelelő helyre tolja a beteget! A hír megjelent az átlag állampolgárok felejtsék el. Véletlenül se merüljön fel bennük, hogy velük is előfordulhat hasonló eset. Egyszer úgy is meghalunk! Nyugdíjat, segélyt sem kell fizetnie az álamnak. Tehát, hazafias kötelességünknek eleget teszünk. A pártoknak sem kell összefogniuk, hogy olyan gazdasági körülményeket teremtsenek, hogy minél több huszonegyedik századi színvonalú és megélhetést biztosító munkahely teremtődjön MAGYARORSZÁGON.
Kulcsár Attila, bróker - botránya is elült. Már Zusclag ügy sincs, talán nem is volt. Jaj, majdnem elfelejtettem ezt maga Zusclag Úr hozta tudomásunkra. Várjuk türelmesen, hogy elévüljenek ezek az ügyek. Jelentéktelenek de, egy amnesztia is megoldást jelenthetne. A pártok is végleg megnyugodhatnának.
Bízzunk a jövőben mert az Új Magyarország, Szabadság és Szolidaritás fele haladunk. Mikor is hallottam és olvastam. Talán 2006.május.30.-tól?

Egy politikai nyilatkozat ÁTLAG Magyar szerint értelmezve.
Kereszttűzben Horn Gábor „SZDSZ”
KIVONAT!
Kérdés?
Kérdező: Miért kommunikál az SZDSZ úgy a hetekben, hogy a kormány nem hozta meg az elmúlt hat évben a megfelelő kormányzati intézkedéseket melyek az ország érdekeit, szolgálták volna. Miért tesznek úgy, mintha az elmúlt hat évben nem asszisztálták volna végig mint koalíciós partnerek? Úgy nyilatkozott Kóka János 100 lépés program, Gyurcsány 48-os programja illetve a kormányfő több hasonló terve is téves volt. Hogy lehet így politizálni, mintha elfelejtették volna az elmúlt 6 évet.
HG. Süketelése a kérdésre. Ne szabad elfelejtenünk és szerintem nagyon fontos, hogy Önkritikusan a saját felelősségünket vállaljuk ezekben, a dolgokban. Szerintem ez a hat év nem csak a rossz dolgokról szólt, hanem egy csomó jó dologról és csomó kudarcról. Amiről most beszélnünk kell nem az, hogy mi volt az elmúlt hat évben, mert Én egyetértek Önnel hogy ……
Beszprémy reakciója:
„Mélyen tisztelt”, HG. most a kérdező szerintem nem arra lett volna kíváncsi, hogy mit nem szabadna elfelejteni. Viszont nem derült ki a válaszából, Ön szerint beszélni kell e az elmúlt 6 évről vagy nem.
Kérdés?
Kérdező: Mégis erről beszélnek. Folyamatosan kihátrálnak azok a döntések mögül, amelyeket Önökkel közösen hoztak meg és az azokkal kapcsolatos következményeket Önöknek is vállalniuk, kell.
HG. Süketelése a kérdésre.
Nem mi hátráltunk ki a döntések mögül, nem mi rúgtuk fel a koalíciós megállapodást.
Még egyszer mondom! Egyetértek a kérdésében rejlő véleménnyel.
Szerintem az SZDSZ-nek vállalnia kell a jót is, a rosszat is az elmúl 6-évből. Én, magam részéről ezt vállalom is. Nem tartozom azok közé, akik ezt bármilyen módon le akarnák tagadni. Azt mondom ezt közösen csináltuk, még akkor is, hogy ha belül ez már ezek HÁLÓ SZOBATITKOK. Sokszor elmondtuk ezt nem így kéne nem akkor kéne. Nagyon sokszor a hátárán voltunk annak, hogy akkor a 13. havi nyugdíj című a szerintünk elfogadhatatlan lépés miatt kilépjünk a koalícióból.
Beszprémy reakciója:
Kit érdekel, hogy egyetért ezen a kérdéssel vagy nem. Jót tettek volna az országnak, ha az első csalódásuk alkalmával kiléptek volna a koalícióból. Nem maguk irányítottál volna az egészségügyi, valamint a gazdasági tálcát. Tálán a HAZA nem sűlyedt volna ilyen mélyre.
A kioktató mondatot mellőzhette volna. Én úgy tudom a koalíciót az SZDSZ mondta fel. Lehet, hogy rossz a médiák tájékoztatása?
Kérdés?
Kérdező: Akkor menjünk bele egy hálószoba titkokba. Hogy először Ön és Kóka János vetette fel egy nyolc szemközti tárgyaláson, hogy Horvát Ágnesnek mennie kell.
HG. Süketelése a kérdésre.
Hát én nem így emlékszem egy kolegális beszélgetésen, rossz hangulatú beszélgetésen elemeztük a helyzetet. Jó magam mondtam, azt hogy, ha ti csak arról akartok beszámolni, hogy ti kiszálltok az egészségügyi biztosítási rendszer reformjából akkor Horváth Ágnesnek, fel kell állnia, mert nem csinálhat mást. Ebben az SZDSZ sem csinálhat mást, mint hogy ki lép a koalícióból. Óvatosak legyünk egymással. Részünkről több ebben az ügyben több biztos nem hangzott el.
Beszprémy reakciója:
HG. maga mire emlékszik jól? Kit érdekel a megbeszéléseik hangulata? Tanár úr. Véleményem szerint a hálószoba használata nem Önhöz való és nem illik a témához sem. Biztos nagyon kedveli a hálószobákat. A fenti mondataiból arra következtetek, hogy egész idő alatt fenyegették, zsarolták a félénk hatalmat minden áron birtokolni akaró partnerüket.
Kérdés?
Kérdező: Hogy lehet az, amikor Gyurcsány Ferenc bejelentette, hogy leváltja az egészségügyi minisztert napokig erről senki nem beszélt.
Mint EGYEZTETETÉSÉRT FELELŐS ÁLLAMTITKÁR, hogyan látja azt, amikor egymással beszélnek, miért van olyan nyelvezet, amit nem értenek meg, ÉS NEM TUDJÁK, MI TÖRTÉNIK AZ EGYEZTETÉSEN.
HG. Süketelése a kérdésre.
Nem, nem egymással érthető nyelven beszélünk. Ez az egész dolog nem Horváth Ágnesről szólt és nem ezen a szombaton kezdődött. Most már azt gondolom egy kicsit lehiggadva, hogy nem is a reformokról szolt hanem arról, hogy akarjuk e ezt az egészet együtt csinálni. Van e értelme ebben a koalícióban együtt menetelni. Vagy van más megoldás is. Ezen gondolkodva, ezt elemeztük. Nagyon sokszor nagyon mélyen. Ez a kérdés már januárban is felmerült. A koalíció arról szol, van e értelme együtt dolgozni?
Beszprémy reakciója:
Sajnos nem azt tapasztalja az átlag állampolgár, hogy érthetően kommunikálnának egymással.
Örülök, hogy már lehiggadt EGYEZTETÉSÉRT FELELŐS jól megfizetett polgártársam.
Kérdés?
Kérdező: Térjünk vissza a felelősségre, hiteleségre. Ön, ugye azt mondta, hogy voltak jó dolgok rossz dolgok. Koka János felállt a parlamentben és azt mondta, hogy Magyarország a befektetőknek nem vonzó vagy alig vonzó. A gazdaságnövekedés már a nullához áll közel. Nagyon borús képet festett valószínűleg reálisan. Miközben az elmúlt két évben az SZDSZ által vezetet gazdasági tálcánál egyetlen egy olyan nyilatkozat nem hangzott el, hogy gyerekek ebből baj lesz, mert a befektetők érdeklődése csökken a gazdaság, csökken. E helyett a nagyon nagyon tudtunk örülni minden fajta gumigyárnak. A 26. apró cég, amely a vidéken letelepedett, úgy mutatták be, mintha tulajdonképpen a gazdaság egy óriási pozitív lökést kapott volna. Szóval eddig minden rózsaszín volt most hirtelen fekete lett. A gazdaságról borús képet festenek. Mikor mondtak önkritikus mondatot a gazdasági tálca élén?
HG. Süketelése a kérdésre.
Lehet hibás mondatokat mondani. De azért pontosítsunk, ahogy Én látom belűről.
Mi 2007 márciusában – áprilisában mondtuk azt vészjelzésként azt, hogy ez így nem mehet tovább. Erről szól az adó reform, közteherviselés. Szerintem nem álja meg a helyét, az hogy SZDSZ most mondja ezt. Előtte is mondtuk csak akkor befele.
Beszprémy reakciója:
Ezen a poszton és jövedelemjeiért elvárnám, hogy ne legyenek hibás mondatai.
Amennyiben érne valamit, nem lenne szüksége pontosítgatásokra. A kioktató, lenéző stílusa is visszataszító. Felvetődött bennem, miért nem léptek ki a koalícióból 2007 márciusában?
Fel sem merem tételezni, hogy EGYÉNI, ÖNZŐ ANYAGI érdekeik még nem kerültek kielégítésre.
Kérdés?
Kérdező:
Az Önök párt elnöke mondja azt, hogy a volt és a jelenlegi jegybanki elnök a volt pénzügyminiszterek arról beszélnek, hogy több ezermilliárd kiadáscsökkentést kellene végrehajtani. Az Ön pártelnöke is ezekben, a hetekben szintén ezt hangoztatja.
HG. Süketelése a kérdésre.
Mi politikusok vagyunk. Látnunk kell azt, hogy mit bír el az ország. Én most úgy látom, úgy látjuk, hogy nem helyén való az a megállapítás, hogy nincs a mozgástér. Van mozgástér.
Az adó csökkentés, és az adóreform nem ilyen egyszerű. Nem feltétlenül tehercsökkentést jelent.
Beszprémy reakciója:
Valóban eljutott a tudatunkig, hogy Önök politikusok. Sajnos mi mezei állampolgárok érezzük is, mit bírunk el. Maguk nem és soha nem is fogják érezni, hiszen politikusok. „Egy kaszt.”
Kérdés?
Kérdező:
Az ország nem bír el egy adó reformot.
HG. Süketelése a kérdésre.
Nem így látom, elbír. Az adóreform elkerülhetetlen. Abszolút mértékben van egy kidolgozott gazdasági reformunk. Kiadási oldalon komoly megtakarítások vannak. Elsősorban a költségvetés a kormányzat a központi költségvetés oldalán. Másodsorban a szociális rendszereknél ahol a rászorultság elvét következetesen figyelembevesszük. Ehhez képest az egészségügyi reform sokkal kisebb volt. Mi azt gondoljuk, mint liberálisok, felelősségünk van az ország helyzetéért.
Beszprémy reakciója:
Mi is így látjuk. Azonban azt is látjuk, sőt a bőrünkön érezzük, hogy az Önök eddigi 6 éve, jutatott minket ilyen mélyre. Érdekes, amikor felmondták a koalíciót eljött Önökhöz a megvilágosodás. Az úgynevezett egészségügyi reformot jobb, ha nem emlegeti. Áldásosnak nem mondható tevékenységüket szintén érzik az állampolgárok, sőt az egészségügyi intézmények is, a gazdaságról már nem is merek beszélni, mert én nem értek a politikához.
Azonban olyan információim voltak, hogy maguk, vezették az egészségügyi, illetve gazdasági tálcát.
Kérdés?
Kérdező:
Ez a tervezet, amit most visznek erre az egyeztetésre. Mennyire közelíthető az MDF javaslatához.
HG. válasza a kérdésre.
Az MDF javaslata egy populista gazdasági lupalom és demagóg.
Beszprémy reakciója:
„ A pártjáé, tapasztalatunk szerint soha nem volt populista és demagóg.”
Kérdés?
Kérdező:
Miért mennek el a pártok egyeztetésére, ha már kapásból az MDF javaslatát így ítélik meg.
HG. Süketelése a kérdésre.
Optimista tanáremberként mondva azért megyünk el a tárgyalásra, mert nekünk ez a dolgunk. Sok mindenben azonban nem vagyok optimista. Politikusként nem vagyok optimista. Tanáremberként azonban optimista vagyok. Az a dolgunk, hogy kitörjük ebből az elfogathatatlan helyzetből.
Beszprémy reakciója:
Jobbító szándékkal mondom, ne emlegesse a nagy nyilvánosság előtt, hogy optimista és tanárember. Sértő a tanárokra nézve. Hallottuk milyen megjegyzést tett a miniszterelnökre.
Javasolnám az egyeztetésre, se menjenek el, mert tapasztalatunk alapján abból semmi jó nem fog kisülni.
Kérdés?
Kérdező:
Tudom, hogy a politikusokat nem a teljesítmény alapján fizetik, Nem lehet vitatkozni a mennyire, szól a teljesítményről vagy nem. Mint hogyha lenne egy órabérük, és ott kellene ülniük. Aztán nem baj, ha nem történik semmi, nem jutottunk semmire, ott voltunk.
HG. Süketelése a kérdésre.
Nem így látom, mert a helyzet ennél szorítóbb. Nem lehet lépések nélkül megúszni. Szerintem ezt mindenki tudja. Érdemes asztalhoz ülni és megnézni van e közös nevező, amit együtt meg tudunk lépni. Nem sokat beszélünk róla, de a pártfinanszírozás ügyében nagyon közel vannak állásfoglalásaink.
Beszprémy reakciója:
Valóban a helyzetük nagyon szorító, hiszen az egészségügyi reform leállt és Önök sok milliárdtól elestek, elesnek. Az egészségügyben dolgozóknak valamint nekünk tényleg evvel jót tettek.
Érdekes a legfontosabb téma a párt finanszírozás. A rendszerváltáskor a polgárok abban bíztak a demokráciában pártok önmagukat, fogják finanszírozni. Szerintem a NÉPÜNKNEK nem fájna, ha a pártok egységesen eltörölnék az állam által adott támogatást lehetőségét is. Pár milliárdot itt is lehetne spórolni a HAZA az állam érdekében.
Kérdés?
Kérdező:
Ettől nem fog jobban működni a gazdaság.
HG. Süketelése a kérdésre.
De eee! Úgy gondolom ez nagyon lényeges eleme a gazdaság működésének.
Beszprémy reakciója:
Valóban, mint politikus jól látja, hogy nagyon lényeges eleme a gazdaságnak.
(Pazarló eleme!)
Bosszantó hogy nem akkor jött rá, amikor a hatalmat gyakorolták.
A lényege ennek a pártfinanszírozásnak az, hogy az állami pénzből történőt meg kell szüntetni.
Kérdés?
Kérdező:
Ön azt nyilatkozata, hogy nem gondolja úgy, hogy egy felelős politikusnak illetve felelős politikusoknak azon kellene elgondolkodni, ha ennyire nem látják, hogy mi lesz, akkor át kellene adni, illetve adniuk olyan embereknek a kormányzást, amelyek látják.
HG. Süketelése a kérdésre.
A másik oldalon mi nem tudjuk, azok mit akarnak csinálni. Mivel pontosan tudjuk, hogy mire készülnek azok, akik tulajdonképpen bele hajszolták az országot ebbe a helyzetbe.
Beszprémy reakciója:
Most is kitérő választ adott annak ellenére, hogy felelős politikusnak mondja magát.
Nem kellene szórakozni a kérdezőkkel, illetve velünk.
Most tudja, vagy nem, hogy mit akarnak az ellenzéki pártok.
Elnézést, biztos megint nem ezt gondolta csak mondta.
Kérdés?
Kérdező:
Előbb azt mondta, nem látják, most meg azt mondja, látják.
HG. Süketelése a kérdésre.
Azok az emberek elmondták, mit tennének, akik a helyünkre lépnének.
Az országnak elfogathatatlan az és ez a mi felelősségünk, hogy személy szerint akár az enyém is, hogy ne hadjuk ezt. Egy késő Kádári időszakra jellemző ócska állam szocialista országot újra építeni nem ehhez nem vagyunk partnerek. Ez a mi felelősségünk. Meg kell találnunk azt a megoldást, hogy ez ne következzék be.
Beszprémy reakciója:
Felejtse már el a Kádári korszakot, hiszen már több mint 18 év telt el.
Nem egy meggyőző mondat volt egy felelősséget érző politikustól és tanárembertől.
Bocsásson meg a következő mondatomért.
Isten óvja azokat a diákokat Öntől, akik a politikai karrierje után az Ön kezébe kerülnének.
Tudom ez nem fog bekövetkezni, de én egy bizonytalan ember vagyok.
Kérdés?
Kérdező:
Fodor Gábor tegnap éppen arról beszélt, hogy ha nem sikerül a koalíciós viszonyt rendezni, akkor egyáltalán nem tartja kizártnak, hogy még ebben az évben előrehozott választások legyenek, lesznek.
HG. Süketelése a kérdésre.
Kizártnak Én sem tartom de, mi nem akarjuk.
Fodor Gábor és mi is arról beszélünk, hogy nyomasztó felelősségünk van abban, hogy hogyan tovább és hogy ezt e felelősséget vállalnunk kell.
Beszprémy reakciója:
Megértem Önt, hiszen el tudom képzelni hány jogcímen, vesz fel különböző összegeket, illetve jut különböző kiváltságokhoz. Azért Fodor Gábor elképzelését jónak tartom.
A nyomasztó felelősségérzése azért egy kicsit túlzó.
Kérdés?
Kérdező:
Előzőleg egy héttel ezelőtt a kereszttűzben azt mondta, hogy személy szerint ÖNT jelenleg jobban érdekli az SZDSZ sorsa, mint az ORSZÁG sorsa.
HG. Süketelése a kérdésre.
Nem így gondoltam akkor se. Elnézést kérek. Pont a fordítottját akartam mondani. Azonban elmondtam a fordítottját ugyanebben a műsorban. Szoktam én rossz mondatokat mondani.
Ha így látnám, akkor az SZDSZ most azon dolgozna, hogy megmaradjanak a bársonyszékeink, megmaradjanak az autóink, meg maradjanak a lehetőségeink.
Beszprémy reakciója:
Azt sem tudom már eldönteni Ön, mit gondol, illetve mit mond.
Remélem még nem pszihiátriai est.
Felkeltette az érdeklődésemet. Milyen lehetőségekre gondolt? Talán nem ….?
Kérdés?
Kérdező:
Akkor mért nem egy előrehozott választásban gondolkoznak, hogy a gazdasági környezetet
egy biztos háttérrel rendelkező kormány, talán jobban segíti, mint a jelenlegi nagyon keserves küzdelemmel szembenéző kisebbségi kormány.
HG. Süketelése a kérdésre.
Nem így gondolom, ahogy előbb jeleztem is.
Még egyszer mondom, hogy ennél nehezebb csak akkor lenne, ha egy Orbán Viktor vezette kormány, lenne.
Stb… Folytatódott a süketelés!
Beszprémy reakciója:
Lehet, hogy még is pszihiátriai eset?
Legalább a kioktató stílusból vissza lehetett volna venni!
A fentiekből levont megoldási javaslataim:
Ilyen emberekre nincs szükség a politikában.
Pazarol az ország.
Komoly kiadáscsökkentő tétel lenne, ha az ilyen típusú emberek távoznának a parlamentből.
Megrázkódtatást nem okozna társadalmunknak.
A megélhetési és vagyonukat gyarapító politikusokra nincs szüksége a társadalmunknak.
A rendszerváltás idején már jól megszedték magukat.
Szétverték a gazdaságot.
Volt már megszorító intézkedésben is részünk. Most is van.
Sajnos most is úgy néz ki még lesz is.
Az őszi népszavazás kérdései közé, felvetetném:
Az alábbiakat tartom elsődleges prioritást élvező intézkedéseknek cikkemben szereplő javaslataimat.
A fájdalommal nem járó pazarlások megszüntetését csak egy NÉPI akarattal lehetne megszüntetni.
Amennyiben rossz következtetéseket vontam le elnézést kérek mindenkitől.
Csak vélelmezem a fentieket.
Politikus nem vagyok.
Lehet, hogy én is nem azt mondom, amit gondolok de, én egy pszihiátriai eset vagyok.

Egy javaslat a a demokráciában is fellelhető bújtatott munkaerő felszámolására.
MEGOLDÁS
Javasolnám a munkaidő kihasználtságának és az evvel kapcsolatos hatékonyságának ellenőrzésének a nagytőke által sűrűn, használ alábbi egyszerű módszerét.
Átéltem, de én nem rettegtem tőle. Miért? Mert, elég sokat dolgoztam naponta, egész héten valamint években is. Azok a kollegák, akikről köztudott volt, hogy a menedzsment kiváltságos részéhez tartoztak, illetve derűs időtöltésnek tekintették a munkahelyet, rettegtek, hogy kiderül valójában, mivel töltik munkaidejük nagy részét. (Nem csak a szocialista rendszerben voltak bújtatott munkanélküliek most is vannak. Igaz kevesebben, de most nagyon jól fizetettek, figyelembe véve azt, hogy mivel töltik munkaidejük nagy részét.)
Féltek ezek, a bujtatott munkanélküliek, hogy elvesztik munkahelyüket, illetve havi STRESSZMENTES, BIZTOS TELJESÍTMÉNY NÉLKÜLI anyagi juttatásukat.
„A felesleges forintok pazarlása felszámolható.”
Most jutott eszembe az országgyüllési képviselők, átvilágítása hozná a leghamarabb a legnagyobb pénzpazarlás felszámolását.
„Tudom ez nem megvalósítható a mai jogrendszerben.”
Megjegyezném.
Azonnal felhagynék jelenlegi tevékenységemmel, amennyiben tisztes juttatásért megbíznának ezeknek, a felmérésnek lebonyolítására, illetve értékelésére valamint azok alapján javaslattételre. Hiú ábrándom nincs. Annak ellenére, hogy a közszférában egy-két évtizedre biztosítva lenne a folyamatos munkám.”
Munkaidő kihasználásának illetve a hatékonyságának felmérésének feltételei.
- Ne legyenek a felmérő, felmérők semmilyen függőségi illetve kiszolgáltatott viszonyba a vizsgált egység MENEDZSMENTJÉTŐL.
- Csak az intézmény, stb.. legfelsőbb szűk tulajdonosi vezetésének legyenek beszámolási kötelezettsége, illetve kötelezettségei.
- A menedzsment is kerüljön munkaidő és annak hatékonysági vizsgálata alá.
Rövid leírása a vizsgálatnak.
- A vizsgálók határozzák meg a vizsgálat várható időpontját. A vizsgálat pontos időpontról tulajdonosok, se tudjanak. A meglepetés, kiszámíthatatlanság minimális feltétel az eredményes felmérésnek.
- Kiosztásra kerüljenek A/4-es üres, megjelölt, sorszámozott papírok, minden ellenőrzésre kerülő személy részére.
- Felszólítani az ellenőrzés alá vett személyeket, hogy a hét folyamán minden nap, percről percre jegyezzék fel milyen munkát, végezzenek, végeztek el.
- A felmérők kapjanak a vizsgálati időszakra szabad, teljes körű jogkört a munkavállalók valódi tevékenységének, tényszerű írásainak meglepetésszerű ellenőrzésére, a vizsgálati hétre.
A kimutatás csak akkor lehet korrekt, ha a megbízótat (kat) nem lehet megvesztegetni, lefizetni.
Becsületes, korrekt valamint munkájára igényesek.
Mikor van értelme a megbízásnak.
Csak akkor, ha a tulajdonosi kör a jó és hatékony MENEDZMENTET, MUNKAVÁLLALÓKAT kívánnak alkalmazni. Érdekeltek a felesleges munkaerő leépítésében. „Személyektől függetlenül.”

Elnézést lemaradt, Az adófizetők pénzének felesleges pazarlásának felszámolása című írásomból a következők.
- Sajnos az átvilágítás újra szükségszerűvé válhat maximum 5 évente, illetve menedzsment váltáskor.
- Nem a felhőkbe okoskodok, hiszen 6 éven át ellenőri munkakört is elláttam.
A tapasztalat is nagyon fontos.

Jó koleszterin, rossz koleszterin, diéta.
Hallott valaki az anti koleszterin és az anti koleszterin testről?
Amely a koleszterin anyagcserét befolyásolja és az ebből készült szérumról.
prof. Dr. Horváth István esküszik rá, hogy az antitest növelése evvel a szerrel mellékhatások nélkül növelhető.
Megelőzi, illetve visszafordítja az ÉRELMESZESEDÉST.
dr.Horváth úr már szabadalmaztatta a módszert.
Akkor már van benne valami!
Egészségügyi bevezetése még nincs megoldva, a nemzetközi elismerések ellenére.
Miért?
Azok a mindent megrotó vagy megszépítő anyagiak miatt.
Az eljárásnak gazdasági előnyei is lennének.
HA SZÉRUM MŰKÖDIK akkor a terápiás költségek drasztikus csökkenése is várható.
A testrészek levágásainak a száma is csökkenne és az evvel felmerülő egyéb költségek is.
A TB kiadás ebből kifolyólag csökkenne.
Új szemlélet, új hozzáállás!
Miért nem valósult már meg, hogy az injekció kúrát alkalmazni lehessen.
A parlamenti képviselői párthoz való tartozás nélkül megtapsolták.
Az akkori gazdasági miniszter minden támogatást megígért.
Mi több, aláírta 10 millió forintos nagyságrendű támogatást.
Amikor meg kellett volna kapni ezt a költségvetés szempontjából „ÓRIÁSI” összeget, közölték a munkatársai, hogy a miniszter "ÚR" visszavonta a támogatását.
A professzor úr, minden áron magyarországon szeretné megtartani ezt a találmány.
Gondolataim és a megoldás:
Húsz – harminc ezer embertársam nem halna meg!
A bolygónkra már ne is gondoljak.
A MAGYAR állam, ha beszállna anyagilag az egészségügyi bevezetésbe, netalán a gyártásába is, lehetségesnek tartom, hogy „egy pár milliárd” valuta bevételhez, jutna a hiánnyal küszködő állami büdzsé.
Meg kellene szüntetni a vissza nem térítendő támogatásokat!
Ez nem adakozás illetve nem vissza nem térítendő támogatás lenne, amit le lehetne nyúlni.
Az országgyüllés már tud felszabadultan lelkesedni és tapsolni.
„Sajnos még cselekedni nem!”
„LÉTSZÁMOT KELLENE NÖVELNI, létre hozni az alsó és felsőházat, hogy érvényesíteni tudják az akaratukat, és hatékonyak legyenek!”
Esetleg a hazám és a fiai, sőt én is olcsóbban juthatnék hozzá a szérumhoz, mintha külföldről kellene később beszerezni.
Talán a Pannon PUMÁS gazdasági miniszterünk volt ilyen „korrekt és az ország érdekeit szem előtt tartó ÚRIEMBER”?
Felvetődik bennem mit ér a mai Magyarországon egy miniszternek a szava, illetve aláírása.
Kezdem érteni, miért nem számít az adott szó a mai demokratikusnak nevezett társadalmunkban, illetve miért nem jelent semmit egy vállaláson, szerződésen az aláírás.
EMBEREK!
Egy zseniális ötlet!
Ihletője:
Schiffer János (MSZP) képviselő arra tett javaslatot, hogy a 0,8 százalékos kulturális járulékot vessék ki a szőnyegek, a felsőruházat, a férfiöltöny, a női kosztüm, az ing, a blúz, de még a nyakkendő, a csokornyakkendő és a kravátli után is.
MEGOLDÁS A KULTÚRA ÉRDEKÉBEN!
Mielőtt bár ki elolvasná mindenkit, arra kérek, hogy Én is képviselő lehessek!
Az alábbi javaslatom ér annyit, hogy egy jól jövedelmező képviselői állást kapjak.
A úgynevezett költségeim megtérítését szintén fedezhetné az ország, számlaadási kötelezettségek nélkül.
Én nem a pszichológusnak, ha nem az EGÉSZ ORSZÁGNAK FELVÁLLALOM!
BEVÁLLALOM!
JAVASLAT: Vezessük be a kultúra érdekében a SZÜLETÉSI ADÓt!
Konkrétan, aki kibujt, az fizessen!
Várhatóan ez alól senki nem tud kibújni.
Aki pedig nem fizet, az ugye nem bujt ki.
Ja, mondhatja valaki, AMAGYAR EMBER találékony.
Lehetséges, hogy ez után még sem fog kibújni?

Ki tudna lelkesedni azért a politikai elitért, aki a rendszerváltás óta és a jelenben is mindig képes volt a nép érdekeit saját érdekei céljából feláldozni? Óriási terheket raktak az átlag MAGYARRA.
Azok szinte leviselhetetlenek lettek mára s csak a vak nem látja, hogy mindez hiábavaló!
Csak az úgynevezett politikai elit nem lát, illetve nem akar látni ebből semmit. Még most is a fiatal demokráciára fogják alkalmatlanságukat, illetve anyagi harácsolásukat. Az sem érdekli a politikai, illetve a gazdasági elitünket, hogy a MAGYARSÁG felmorzsolódását segítik elő.
Az egészséges nemzeti érzést teljesen kiölik a MAGYARSÁGBÓL.
Fel kellene ismerniük ez a HAZA, NEMZET kárára van.
A napjainkban lejátszódó események mind ezt támasztják alá.
Az akadályok nem azért vannak, hogy az „elit” meghátráljon előttük, hanem, hogy legyőzzék azokat.
A politikusainknak meg kellett volna ismerniük a szegénységet, illetve a nyomort. Tudom ez lehetetlen, hiszen a legtöbbjük a szocialista rendszerben is KISZ titkár, „felelős” magas beosztású személy volt akár politikai, kulturális, stb.. vagy gazdasági téren.
A rendszerváltás arra volt jó a számukra, hogy a NÉP által vérrel verejtékkel felépített országot, gazdaságot szétverjék. Miért?
Az egyéni Önző anyagi érdekeik miatt.
Van egy közmondás a zavarosban, lehet legjobban halászni.
Gyorsan mindent gazdaságtalannak, veszteségesnek tüntettek fel.
Szétverték az ipart, mezőgazdaságot.
Avval nem törődtek, hogy mennyi átlag MAGYAR CSALÁD megélhetését lehetetlenítették el.
Mennyi MAGYAR honfitársam omlott össze idegileg és lett Öngyilkos.
Az elitünket ez nem érdekelte most sem érdekli.
Az egész rendszerváltásnak, demokráciának kik a vesztesei?
Azok az állampolgárok, akik nem a közszféra valamelyik részében dolgoztak. A demokratikus rendszerben az uborkafára fölkapaszkodottakban, kihalt a könyörületesség, megsemmisült bennük minden érzés az elmaradottak nyomorával szemben.
Mit lát az ember, egy szűk fényűző gazdagságot és egy nagy és szélesedő visszataszító szegénységet. Én ezt MDF és Antall Józsefi örökségének nevezem.
Ebben az időszakban reménykedtem, azzal a sziklaszilárd elhatározással, hogy lerázta lábáról az új társadalom a szocialista rendszer porát, hogy az új világban (EURÓPA) új hazát és biztos egzisztenciát teremt minden dolgozni akaró tagjának.
Ehelyett mi jött el:
Létbizonytalanság, szegénység, nyomor. Akik a szociális nyomorral sohasem kerültek közvetlen összeköttetésbe, azok számára sok tekintetben örök rejtély marad ez a kérdés.
A felülről lefelé való tanulmányozás eredménye a felületes fecsegés, vagy hamis szentimentalizmus, amelyek mindkettője ártalmas. Nem tudom, mi lehet pusztítóbb, a társadalmi nyomorral szembeni nemtörõdömség, amint ezt a szerencse kegyeltjei vagy akár a „saját munkájukkal felkapaszkodott” emberek többnyire teszik, vagy pedig azok az orrukat magasan hordó, úgynevezett "néppel érzõ" „Úri” emberek és hölgyek, akik ezt a nagyságos leereszkedést tolakodóan és tapintatlanul végzik. Ez utóbbiak többet ártanak, semmint használnak. Így lesz aztán az általuk megindított szociális felfogásnak az eredménye egyenlõ a nullával, sõt gyakran még ennél is kevesebb: felháborodott visszautasítás.
Ezt nevezik ők azután a "nép hálátlanságának".
Az ilyen természetű koponyák nehezen és nem szívesen értik meg azt, hogy e tevékenykedésüknek semmi köze a szociális ténykedéshez, és így köszönetet sem igényelhetnek. Ne könyörületet osztogassanak, hanem szociális jogokat állítsák helyre.
KEDVEZŐ KÖRÜLMÉNYEKET TEREMTSENEK A JÓL FIZETŐ MUNKAHELYEK LÉTREJÖTTÉHEZ.
Mivé teszi a polgárokat a létbizonytalanság.
A viszonyok idővel közömbössé teszik áldozatukat, és az egyébként szorgalmas ember lassan egészen elveszti önbizalmát, laza életfelfogásra tesz szert, és azoknak eszközeivé válik, akik csupán aljas indulatok végett fordulnak hozzá. Olyan gyakran van saját hibáján kívül munka nélkül, hogy tulajdonképpen már semmi nem érdekli. Amennyiben munkát kap még a létfenntartásához is kevés az ezért kapott anyagi elismerés.
A változó munka és munkanélküliség közepette a bevételeknek és kiadásoknak bizonytalansága elpusztítja a takarékosság iránti érzéket és a bölcs életbeosztás iránti hajlamot. Az ilyen ember látszólagosan rászokik arra, hogy jó időben jól éljen, rossz időben éhezzék. Az éhezés már eleve megsemmisíti a későbbi bölcs életmód minden lehetőségét; áldozata elé ugyanis állandóan a jó életmód délibábját varázsolja, s ez a beteges vágyakozás minden önfegyelemnek útjába áll. Ennek a következménye aztán az, hogy röviddel az újra felvett munka után minden beosztás a legkezdetlegesebb módon háttérbe szorul, s emberünk egyik napról a másikra éli világát. Ezzel természetesen együtt jár a heti háztartás rendjének teljes felbomlása, mert itt is elmarad az ésszerű beosztás; eleinte egy hét helyett öt napra telik, majd már csak háromra, később alig egyre, hogy végül aztán egy éjszakára rámenjen az egész heti kereset.
Gyakran asszony és gyermekek is vannak odahaza. Előfordul, hogy ezekre is átragad ez az életmód, és pedig főleg akkor, ha a férfi tulajdonképpen jó hozzájuk, sőt mi több, szereti is őket a maga módja szerint. Ilyen esetekben közösen fogyasztják el a heti keresetet, kéthárom nap alatt, isznak és esznek, amíg telik a pénzből, hogy aztán az utolsó napokat ugyancsak közösen koplalják át. Az asszony ilyenkor apró kölcsönökkel igyekszik pótolni a hiányokat; kisebb adósságokat csinál, azután igyekszik a hét hátralévő kemény napjait megúszni. Ebédidőben a sovány étel előtt ül együtt a család. Néha még soványra sem telik, és várjak a legközelebbi bért. Beszélgetnek róla, terveznek, és miközben kopog a szemük az éhségtől, ismét a jövő szerencséjéről álmodoznak. Így ismerik meg a gyermekek már kora ifjúságukban ezt a fájdalmas életet. Még szerencsétlenebb kimenetele van a dolognak akkor, ha a férj a maga külön útján jár. Ilyenkor az asszony elsősorban a gyermekek kedvéért felszólal ez ellen az életmód ellen, s a viszálykodás és veszekedés napirenden van. Amilyen mértékben elhidegül a férfi az asszonytól, olyan mértékben lesz az ivás rabja. A férfi egyre gyakrabban berúg, az asszony pedig, az önfenntartási ösztönénél fogva, a munkahelytől a lebujig vezető úton a szó szoros értelmében kiverekszik néhány forintot a saját és gyermekei számára. Amikor aztán a férfi éjjel vagy másnap részegen és egy forint nélkül hazatér, visszataszító jelenetek játszódnak le.
Rossz viszonyok szerencsétlen áldozatai.
Mi lesz ennek az eredménye, hová kell ennek majdan fejlődnie?
Megfertőzött lélekkel, rosszul táplált testtel, tetves fejecskével lépi át a fiatal "állampolgár" az általános iskola küszöbét, ahol ímmel-ámmal meg tanul olvasni, de semmi többet. Otthoni tanulásról szó sem lehet. Ellenkezőleg, ebben a szomorú környezetben ahol az egész emberiségről leszedik a keresztvizet, amely nem kímél egyetlen intézményt sem, ahol a tanítótól fel az államfőig mindenkit leszapulnak, ahol semmi sem szent, legyen az vallás, vagy erkölcs csak az élet trágárságaival és aljasságaival jut közelebbi összeköttetésbe.
Milyen helyet foglalhat el a demokratikus társadalomban egy ilyen, az iskola padjaiból az életbe kilépő fiatalember?
Nehéz lenne megmondani, mi nagyobb:
Hihetetlen tudatlansága, vagy fellépésének sértő szemtelensége?
Ez a fiatalember csak most kerül az élet felsőbb iskolájába. Összevissza csavarog, Isten tudja, milyen bűnöket követ el. Káromolja Istent és a világot, míg végre valamilyen bűncselekmény miatt börtönbe, fogházába kerül. Itt kapja meg az "utolsó simításokat".
A kedves polgári világ pedig meglepődik azon, hogy ennél a fiatal állampolgárnál teljesen hiányzik a nemzetért való lelkesedés, csodálkozik az ilyen ember alacsony erkölcsi szintjén, és nemzete, társadalma iránti közömbösségén, de nem veszi észre azt, hogy miként mérgezik meg a népet.
Csak azért vagyunk képesek harcolni, ami elérhető, nemes cél, és elfogadunk. Szeretni pedig csak azt lehet, amit tisztelünk, tisztelni viszont azt, amit legalábbis ismerünk és bízhatunk megvalósulásában.
A mai politikusok többsége:
Az illető, aki komolyan azt hiszi önmagáról, hogy művelt, okos és nagy életismerettel rendelkezik. Az igazság pedig az, hogy mindinkább eltávolodik a világtól, és a végén nem ritkán pszichológushoz kerül, de jobb esetben "politikus"-ként a parlamentben "tevékenykedik".
Az ilyen embereknek sohasem sikerül az adandó alkalmakkor, FONTOS, MARADANDÓ dolgok kitermelni, mert szellemi téren nem az élet, hanem a vízióik tartalmához igazodnak. A víziók miatt és az anyagiak miatt legmagasabb helyen ágáló tanult kormányvitézeink tevékenysége ezért egyenlő a nullával.
A rendszerváltáskor 89-90-ben még el tudtam hinni az akkori politikusainktól, hogy az újrendszer javítani akar a NEMZET helyzetén és életviszonyain, s így ez a körülmény is inkább mellettük, mint ellenük szólt.
Eltelt 19-év és megállapíthatjuk a nagy tömegek lelkülete nem fogékony a langyos politikai dolgok iránt.
Szomorú, hogy a 21. századra a DEMOKRATIKUS MAGYARORSZÁG ilyen mélyre sűlyedt. „Megint eszembe jut a politikai elit alábbi mondata: Nem értünk máshoz csak a politikához. Jaj de sajnálom Őket!

Az ATV szerda esti közéleti műsorában Veres János pénzügyminiszter, Simor András jelenlegi és Surányi György volt jegybankelnök (most a CIB Bank elnöke) vitájából az alábbi következtéseket vontam le.
Példaértékűnek és követendőnek tartom a pénzügyminiszter mostani javaslatát.
Véleményem szerint a gyakorlatban minél hamarabb meg kellene valósítani!
Az alábbi érveket, példákat követendőnek tartom.
Szóba került a hazai önkormányzati rendszer. „Veres János követendő példaként említette Romániát, ahol az 5000-nél kevesebb lakosú településeknek nincs önálló önkormányzatuk, valamint Svédországot, ahol száznál kevesebb helyhatóság van. Magyarországon összesen 3200 működik, ezt a szisztémát sürgősen át kellene alakítani - jelentette ki a pénzügyminiszter.”
Az ország érdekét figyelembevéve a fejlett Svédország példáját kellene megvalósítani. Humános lennék az önkormányzati apparátusokban dolgozókkal szemben. Száz önkormányzatot elbírna az ország. Érthetetlen a politikusaink miért félnek a megvalósítástól. „Kádár János is negyven év alatt állandóan félt a VÖRÖS CSEPELI megmozdulásoktól. A változások alkalmával zsörtölődésen illetve morgolódásokon kívül nem történt semmi. Igazán Antal Józsefnek kellett volna félnie a munkásságtól, illetve a mezőgazdasági dolgozóktól. Szétverték az ipart és mezőgazdaságot, lázadások nem voltak, pedig ez a két réteg óriási tömeg volt.” A leépítendő önkormányzatokban dolgozók létszáma ehhez képest elenyésző. A kevés lakosú önkormányzatoknál sok esetben feudális hatalmi rendszer van. Ennél fogva sem várható a lakosok részéről komoly tiltakozás. Egy értelmes kommunikációval, polgártársaink meggyőzhetőek lennének, hogy a komolyabb szociális megszorítások elkerülése érdekében érdemes evvel kezdeni az állam felépítésének átalakítását. Meg merem kockáztatni a megyei önkormányzatok felszámolását is evvel egyidőben kell végrehajtani. Politikusaink most is hangsúlyozzák, hogy az EU a támogatásait a régiók kaphatják meg. Felesleges, közpénzen fenntartott, feszültségekkel telt, pazarló, értelmetlen apparátus működtetése. Megint nem a szociális-ellátás megkurtításáról lenne szó. Az ország össz lakosságához képest a változásoknak kitett polgártársaink száma elenyésző. Az eddigi kíváltságosoknak is meg kellene újulni, illetve tudomásul kellene venniük, megtörtént 18 éve a rendszerváltás. A NEMZET már nem bírja el nagyrészük, bujtatott de jól megfizetett munkanélküliségüket. Nekik is változtatniuk kell. Mindenkinek az élete végéig tanulnia kell, ha meg akar újulni.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGBAN MINDENKINEK MEG KELL ÚJJULNI!
SENKINEK NEM LEHET BEBETONOZOTT HELLYE!
Simor András jegybankelnök kijelentése, mely szerint, abnormálisan magas a jóléti kiadások aránya. Pénzügyminszterünk úgy reagált: politikai döntés kérdése, hogy ezt mikor és milyen mértékben lehet csökkenteni, és nagy kérdés, hogy ezt ma Magyarországon egyáltalán meg lehet-e lépni. Amikor Szlovákiában meglépték, az ország keleti részében éhséglázadások voltak - tette hozzá. Jellemző a bankvezérekre a szociális érzéketlenség. Mi is az érdekük minél jobban szegényedjen el a nemzet. A kilátástalan helyzetbe került emberek hitelek felvételére kényszerülnek. A bankok a „uzsora” magas kamatoknak köszönhetően extraprofitra tesznek szert.
Az MNB elnöke szerint ugyanakkor a jóléti kiadások GDP-hez viszonyított 50 százalékos arányát mindenképpen közelíteni kell a 40 százalékhoz - "hogy ez igenis szükséges, valahogy meg kell értetni az emberekkel" - fogalmazott Simor András.
Ezzel a 40 százalékkal teljesen egyetértek, de a megvalósítását jól át kell gondolni.

Például.
Bukott a bolti mézek kétharmada
A mézhamisítás témája már évek óta terítéken van a méhészek körében, tavaly az Országos Magyar Méhészeti Egyesület ezért vizsgálatot indított, és tetten is ért több hazai céget. A lesújtó eredménynek - a bolti mézek kétharmadát hamisnak minősítették - azonban semmilyen következménye nem lett - mondta Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke. A hamisítás ebben az esetben azt jelenti, hogy a mézbe olyan cukortartalmú anyagot kevertek bele, amely nem a virágok nektárjából származott.
Bukott makói hagyma.
Előző években többször felröppent a hír és bizonyítást is nyert, hogy egyes hagymatermelők illetve kereskedők Kínából származó hagymákat csomagoltak makói hagymának.
A MAGYAR vevőknek ezek a kínai hagymák kerültek magasabb áron eladásra makóiként.
Említeni lehetne a paprikát és egyéb terményeket is, de minek.
Ezek után teljesen megingott a környezetem illetve az Én bizalmam is a Magyarnak és minőséginek nevezett termékek illetve terményekben.
Már legyintek a megjelenő nemzeti szín és a különböző szlogenek úgynevezett minőséget garantáló jelölésére.
Már 15 éve levontam „demokráciában” az alábbi következtetést.
A Magyarnak a Magyar a legnagyobb ellensége.
Mi lehet a megoldás?
Elösször is, aki teheti csak megbízható termelőtől, vásároljon.
Azonban ha teheti egyszer kétszer, nézze, meg hogyan is termel valójában.
Másodszor a gazdasági lobbik, befolyásán felül kellene kerekedni az országgyűlésnek.
(Százfős országgyűlést!)
Kemény törvényeket hozni a nem megfelelő minőségű termények illetve állati termékek előállítóival és forgalmazóival szemben.
Termelők illetve kis kereskedők esetében a bírság 100 000 000-Ftnál kezdődne. Amennyiben nem tudnák a bírságot kifizetni teljes vagyonelkobzással, kellene súlytani a vétkeseket.
A multinacionális cégek esetében két milliárd forintnál kezdődne a bírság.
Egy multinacionális cég is meggondolná a kis magyar piac miatt az ügyeskedés kifizetődő, lenne e számára.
A képviselőinknek is kiemelkedően védeni kellene az állampolgáraik egészségét.
Ezt a kérdést is sürgősen rendezni kellene.

Mindent elmond a Kereszténydemokrata Néppárt tegnap bejelentett zseniális és ország költségvetését racionálisan felhasználó, keresztényi, legfontosabb problémát megoldó javaslata. Az országnak gyorsan és a pénzügyi lehetőségek semmibevételével egy Önkéntes tartalékos haderő felállítása.
Miért fontos ez?
Gazdaságunk dinamikusan fejlődik.
A nemzet dúskál az anyagi lehetőségekben.
Az EU legfejlettebb országai közé tartozunk.
Háborús veszély fenyegeti nemzetünket.
A NATOhoz sem tartozunk.
Ennél fogva az előbbi szervezet fele sincs semmi kötelezettségünk. Kiadások nincsenek.
Cégeink, vállalkozásaink Önként és dalolva engedik majd el e nemes feladatra dolgozóikat.
Dinamikusan fejlődnek. Az eredményeik ezt maximálisan lehetővé teszik. Megvalósul a vállalkozások hatásos adókedvezményben való részesítése.
A Kereszténydemokrata Párt vallási meggyőződése igazolja a háborúra, katasztrófára való készülődést.
Sürgősen munkalehetőségeket biztosítana bizonytalan kétes egzisztenciájú egyéneknek.
A HAZA érdekében lehetőség lenne újra a sör, szesz fogyasztásának felfuttatására valamint gulyáságyú bevetésére.
Annak idején a MUNKÁSÖRSÉG is megmutatta erejét, hasznosságát.
Az önkéntes haderőre hivatkozva az adófizetők pénzéből a pártfinanszírozásokra és egyes politikusok anyagi előmenetelének növelésére is jutna.
A laktanyák, felújítása elkerülhetetlenné válna. Újra megtelnének a kiürített laktanyák. Működtetni is kellene ezeket, az intézményeket.
Örömmel tölt el:
Az önkénteseknek is szigorú szűrőn kellene átmenniük.
A Honvédelmi Minisztériumban támogatják a javaslatot, és hatástanulmány készítenek.
A hatástanulmány egyes embereknek azonnal munkalehetőséget, jövedelmet biztosít, ha kell, ha nem ez a szervezet.
Nem csak a honvédelmi tárcánál dől el, lesznek-e ismét önkéntesek a hadseregben.
A Pénzügyminisztériumon és a munkaügyi tárcán is sok múlik.
Mi a megoldás.
A FIDESZ tegye lehetetlenné a KDMP-t. Számolódjon fel, mint anno a Kisgazda Párt.
Az egyház hivatalosan határolódjon el ettől a javaslattól.
A Pénzügyminisztérium és a munkaügyi tárca azonnal vesse el ezt a javaslatot.
Legjobban, a munkáltatókban bízom. Remélem, nem lehet meggyőzni Őket.

Előre leszögezem.
Semmi köze az írásomnak, a gazdasági válsághoz. Vagy még is?
Csak az igazi jelentős változtatások elodázására jó ez a sűrűn emlegetett indok.
Egy régóta munkanélküli állampolgár 2008. 10. 05.-től elnyert egy műszaki ügyintézői állást annak ellenére, hogy 50. év feletti.
Polgártársunk örült, hiszen a gazdasági válság alatt csoda, hogy alkalmazták.
A lelkesedését fokozta, hogy egy Megyei Jogú Város Önkormányzati Intézményrendszer 50 óvodájának műszaki problémáinak megszüntetéséért lett felelős.
A munkavállaló biztos volt magában.
Három hónapos próbaidő ellenére is reménykedett, hogy nyugdíjazásáig becsületesen gyorsan és precízen el tudja látni a feladatait.
Két hónap alatt az intézmények által JELZETT műszaki problémák az előző 9 hónaphoz viszonyítva két hónap alatt 2/3-al nőttek.
Ezek a hibák 90%-ban el lettek hárítva.
Igaz a hozzá beosztott három karbantartó úr közül 1 általában szabadságon volt.
Arra gondolt a dolgozó, hogy az 50 intézmény azért jelzi részére a problémákat, mert TAPASZTALJÁK, hogy azok megoldódnak.
„Ez így is volt.”
A vezetés az első hónap utolsó napjaiban maximálisan elégedett volt a munkavállalóval.
Ennek tanújelét is adták, hiszen az igazgatónő a felügyeleti szerv részére a műszaki ügyintéző nevére egy megbízást adott az intézmény telephelyein történő karbantartási, felújítási munkálatok műszaki átadásán való részvételre, véleményezési és aláírási jogkörrel.
„Tudni kell az Önkormányzati Intézmény egy bizonyos összeg felett, nem intézheti a javításokat, felújításokat, beruházásokat.
Ezeket műszakilag a vállalkozóktól át sem veheti.”
Az illetékes intézményük fölé rendelt önkormányzati szerv, intézheti ezeket, a munkákat.
Tudomásom szerint írásban csak ez a dolgozó, mert ez ideig a felettük álló szerv által külső vállalkozóval megvalósított felújítási munkát kifogásolni.
Ezt követően érdekes módon a dolgozó mivel könyvelői végzettsége is van kapott adatbeviteli feladatokat Excel programba.
Megkérdezte, erre miért van szükség.
Válasz.
A jelenleg működő számítógépes program nem tud teljes mértékben megfelelni az elvárásoknak.
„Ez igaz is.”
(Eszembe jut egy előző írásom. Egy multinacionális céggel kapcsolatosan.)
Visszatérve a próbaidős dolgozóra precízen többször is elvégezte a rá bízott speciális adatbeviteleket.
A hite megrendült egy kicsit. Azonban gyorsan visszatért, hiszen az Igazgatónő megkérte vegyen részt a felettük álló intézmény évégi beszámolóján, illetve az evvel egy időben megtartott évzáró rendezvényen.
Erre a rendezvényre az iskolák igazgatói az ÓVODA VEZETÉSE (4-fő) és a lelkes műszaki ügyintéző valamint pár önkormányzati képviselő és két polgármester helyettes volt meg híva.
A próbaidős munkaerőnek decemberben újra megingott a munkahelyével kapcsolatos magabiztossága.
Történt, hogy több egységnél (óvodánál) felajánlások érkeztek különböző udvari játékok megvételére és telepítésére.
Meg kell jegyezni, hogy ezeknek az ÚJONNAN telepítendő játszótereken lévő játékoknak szigorú EU-s előírásoknak kell megfelelniük, illetve a telepítésüket is meg kell tervezni, illetve engedélyeztetni kell.
(Azt most ne firtassuk, hogy sokszor ezek túlzóak.)
Szabály az szabály.
Abban az esetben amennyiben nem felelnek meg a kritériumoknak ezek az eszközök telepítés után üzembe sem helyezhetőek, sőt el kell bontatni.
Ennek ellenére, ha a gyermekek jásznak rajtuk és baleset éri őket egyből az engedélyező felel büntetőjogilag is.
Az írásban szereplő lelkes munkavállalónak kellet, volna a vezetői szerint a munkákat engedélyezni.
Kérték is tőle.
Ő írásban jelezte, miért nem teszi meg.
Az igazgatónő megbízta, dolgozzon ki egy javaslatot.
Nagyon helyesen az igazgatónő szervezett egy tájékoztatást ahol a felettük lévő intézmény igazgatója és egy biztonságtechnikai cég vezetője tartott előadást ebben az ügyben.
Erre az ismertetőre a tagóvoda vezető óvónők az igazgatóság vezetői és a műszaki ügyintéző lett meghívva.
„Nagyon hasznos volt.”
Az evvel kapcsolatos tudását és az előadások alapján leírta javaslatát az ügymenettel kapcsolatosan a próbaidős dolgozó.
(Nem fogadták el. A vezetés kidolgozott egy másikat.)
Eggyel azonban nem számolt a műszaki ügyintéző.
A 15-fős központban az igazgató mellett három igazgató helyettes is van ebből az egyik Önkormányzati Képviselő és érdekelt a játék vásárlásokban és telepítésben.
Miért érdekes ez?
A játékok meglettek véve és a telepítésük is lkezdődött írásbeli engedély nélkül úgy, hogy senki nem tudott róla.
(Kivéve a vezetést és utólag a műszaki ügyintézőt.)
A mai napig megfelelő papírokkal és telepítési engedéllyel nem rendelkeznek a játékok.
Ki lesz ezért majd a felelős.
A fent említett vezetői értekezleten egyértelműen megmondta a biztonság technikai cég ügyvezető igazgatója:
Amennyiben egyetlen illetékes sem engedélyezi, abban az esetben annak az óvodának a vezetője, a felelős, amelynek területén a munkák elvégzésre sor került.
Szegény tagóvoda vezető hölgy.
Nem, mert ellentmondani az igazgató helyettesi titulust viselő önkormányzati képviselő asszonynak.
Félt, ha ezt megteszi, kirúgják az állásából.
Ez mindenféleképpen bekövetkezik előbb vagy utóbb.
Azt ne is feltételezzük, hogy mi lenne a következménye annak, ha egy engedély nélkül üzemeltetett óvodai udvari játéknál baleset történne.
„Akit érdekel, járjon utána.”
De térjek vissza az 50 év feletti munkavállalóra.
Meglepetés várta január ötödikén. Az intézményvezető igazgatónő nem jött dolgozni.
Kilenc óra tájban megjelent az egyik igazgatóhelyettes asszony és közölte a mai napon felmondanak neki.
A dolgozó tudomásul vette és aláírta a 2008. decemberére dátumozott felmondóleveleket.
Evvel lezárult egy ígéretesnek látszó munkakör betöltése.
Részemről levont tanulságok.
Nincs szükség az országban ennyi Önkormányzatra.
Az Önkormányzatoknál a képviselők között sok Csák Máté van.
Ezektől félnek az intézmények igazgatói, vezetői, és a beosztottak.
Kimondták egymás között, hogy az igazgató helyettes, mint munkaerő semmit nem ér az intézmény szempontjából.
Itt is érvényes azonban, hogy jogilag minden törvényes.
Felvetődik bennem hány helyről, kaphatnak egyes önkormányzati képviselők, különböző címeken pénzösszegeket, jutnak különböző előnyökhöz, úgy hogy nem dolgoznak meg érte.
Sőt mások dolgoznak helyettük és még a környezetüket is félelemben, tartják.
Egy józan paraszti következtetésre jutottam.
Kevés képviselő esetén kevesebb kiadás terhelné az ország kasszáját és egyes helyeken a légkör is, javulna.
Elnézést most jut eszembe egy neves politikusunk reakciója.
„Amennyiben a jelenlegi politikai szereplők létszámát csökkentenék, akkor sem takarítanának meg sokat a költségvetés számára.
Csak a polgári demokrácia csorbulna.”
A fenti írásom alapján mindenki eldöntheti mennyi kárt, okozhatnak az egyes politikai szereplők.
Pár mondat erejéig visszatérve a műszaki ügyintéző utolsó munkanapjára.
Az általa beosztottai részére tartott 5-i munkaértekezleten kollégáinak meghagyta december 6-án, rendezzék át az Ő helyét úgy, ahogyan az igazgató hölgy kiadta nekik.
Vélelmezte a naiv ügyintéző a gazdasági válság miatt lehetséges, hogy valamely befolyásos ember ismerősének, kell az Ő munkahelye.
Aki a mai Magyarországban becsületes az hülye.
Sajnos a műszaki ügyintéző az ilyen hülyék, közé tartozik, hiszen még a saját helyét is kialakítatta úgy, ahogyan utódjának akarták.
Kérdeztem tőle miért tette meg, hiszen kirúgták az állásából.
Válasza.
Addig ameddig alkalmazásban áll addig kötelessége a feladatainak ellátása.
Megkérnék mindenkit, ne reagáljanak az előbb leírtakra, hiszen a volt munkavállaló is ugyan ezt tartja magáról.
Csak idéztem.
Ki tudja mi az igazság.
Igaz mindenki tudja az igazság, odaát van.

A gázháborúról.
Hír:
A Gazprom szerdán, közép-európai idő szerint 2009. január 7. 16.30-kor leállította az Európának szánt földgáz ukrajnai vezetékekbe szivattyúzását. A Visegrádi Országok kormányfői csütörtökön tanácskoznak a helyzetről Pozsonyban - északi szomszédunknál már leállt a Peugeot és a KIA is. A gázban gazdag európai országok, Norvégia, és Hollandia sem pótolják a kieső mennyiséget.
Uniós megfigyelők kövessék nyomon a gáz áramlását az orosz és az ukrán oldalon egyaránt - erről beszélt egymással a nap folyamán Vlagyimir Putyin orosz, Mirek Topolánek cseh kormányfő illetve Angela Merkel német kancellár. Kijev korábban határozottan elzárkózott megfigyelők fogadásától, de Julija Timosenko kormányfő szerdán, José Manuel Barrosóval, az EU-bizottság elnökével telefonon beszélve vállalta a megfigyelők fogadását. Timosenko Angela Merkel német kancellárnak telefonon azt is ígérte, hogy Ukrajna haladéktalanul továbbengedi a tranzitra érkező gázt, ha az orosz fél újra küldi azt - Ukrajna szerint ugyanis a Gazprom állította le a gáz áramlását még szerdán reggel.
A cikk írójának fantázia szüleménye:
Ne vegyük figyelembe az alap problémát, azt, hogy Oroszország és Ukrajna nem tud megegyezni.
Ne is képzeljük el milyen hatékonyan, tudnának fellépni a fejlett EU országok abban az esetben, ha közvetlenül Őket érintené a háború.
De biztos hatékonyan, tudnának fellépni.
A bürokratikus pazarló egyenlőtlenséget gerjesztő szervezet egyből gyors, eredményes intézkedéseket hozna.
Ha jól emlékszem Európai Unióhoz tartozik az országunk.
Ebből a szemszögből ebben, konfliktusban az EU országok közül kik járnak rosszul.
Országonként: Szlovákia, Magyarország, Románia, Bulgária.
Feltűnő, hogy mind a négy ország a volt szocialista táborhoz tartozott régebben.
Ez nem is lenne baj, ha a fejlett EU-s országok igazából segítenék ezeket, az országokat, illetve a közvetítések, tárgyalgatások helyett azonnal hathatós intézkedéseket tennének.
Érdekes, hogy a legélesebb harc Oroszország és Ukrajna között a legnagyobb gazdasági válság idején zajlik.
Feltűnőbb azonban, hogy EU-bizottság milyen nehézkesen, körülményesen teszi a dolgát, mintha egyes tagországoknak érdeke lenne, hogy a válság elhúzódjon minimum 4-5 napig.
Mire jó ez?
A legjobban a fent említett négy országban valamint részben Lengyelországban a termelő cégek korlátozzák, vagy leállítják tevékenységüket.
Miért jó ez a fejlett országoknak?
Csak két indokot említek meg.
- Az Unió azon tagállamaik, amelyeket nem érint a gáz probléma gazdasági válság, ellenére megtarthatják, de esetleg lehet, hogy fokozhatják is ipari és mezőgazdasági termelésüket.
Az öt gyenge EU ország piacát el kell látni termékekkel. Igaz a fizető kereslet vissza fog esni de konkurenciát sem jelentenek a fejlett országok számára a gyengék gyér termelése.
Ez a kisebbik probléma.
- A nagyobb hosszú távú problémát az fogja okozni, hogy a tőke bizalma megrendül ezekkel, az országokkal kapcsolatosan.
Melyik gazdasági érdekcsoport fog olyan országokba befektetni, amelyekben az energiaellátás bizonytalan.
Naivan úgy gondolom senki, sőt sürgősen vonulnék ki azokkal a befektetéseimmel, amelyekkel benne lennék.
Az Európai Unió segítségére sose számítsunk. Igaz néha morzsákat szór a politikusaink fele.
Azonban láthatjuk az országgyűlésünk válság nélkül is milyen átgondoltan, felelősségteljesen a HAZA, NEMZET érdekében tudott tevékenykedni.
Tapasztalhatjuk a régi-új gazdasági elitünk is milyen áldozatokat, tud hozni az 1000 éves hazánkért.
Nem akad közöttük egy gróf Széchenyi István kvalitású személy, aki 1-éves jövedelmét felajánlaná Magyarország számára.
„Igaz nem is fognak megőrülni a haza érdekében.”
Politikusainknak pedig nagyon jól jön.
Szajkózhatják a nép fele.
Mindent megteszünk de, a világválság miatt tehetetlenek vagyunk.
„A bebetonozott teljesítményre nem ösztönző irigylésre méltó helyzetük stabil marad.”
Mindenható segítsd meg a Magyarország ÁTLAG valamint SZEGÉNY és HAJLÉKTALAN állampolgárait!
Reggel láttam az orosz TV-ben ahogy elindították a gázt... Ha hinni lehet a képnek...
Reméljük, tényleg így van! A kormány jól kezelte a válságot: az ellenzék mindent elkövetett, hogy ez ne menjen át a köztudatba. A legnagyobb hidegben iskolákat záratott be: plusz költséggel hazautaztatta a diákokat, otthon plusz fűtés, étkezés, világítás stb. Csendben elült a dolog... Mindenki azt csinál, amit akar? A miniszter meg sem szólalt.
Ha tényleg "megérkezik" a gáz, szívesen látnék egy pontos beszámolót a kormány részéről arról,- hogy ugyan kényszerből, de mennyit takarítottunk meg, a segélyként adott gáz árát hogyan egyenlítik ki; mennyi volt a fogyasztás stb...Az eu-s választások előtt fontos is lenne...
Ha ezt végignézitek, akkor rájöttök,hogy mennyire van válság, és kiknek köszönhető!
http://video.google.com/videoplay?docid=6132500997336473908
http://video.google.com/videoplay?docid=-8266131592631747056
Azért néztem be erre az oldalra,hogy megtudjam miért van válság. Mit hazudnak!
Egy szóval nem említik a valós okát pedig nem nehéz rájönni. Ha végignézitek a videót megértitek, meg azt is,hogy mennyire jó az,hogy IMF adott nekünk Hitelt!
http://209.85.129.132/search?q=cache:Pa-8CP_JVo4J:www.postaimre.com/medi...
A bankok a legrohadtabb cégek, és őket támogatják, akiknek köszönhetjük ezt a szar helyzetet!

Tisztelt Atyesz!
Úgy vélem te egy kicsit ÖNTELT és HEVES vérmérsékletű egyén vagy.
Te ezt az oldalt az írásodból ítélve hazugnak tartod.
„Ez a te véleményed, amit tiszteletbe tartok.”
Felhívnám azonban a figyelmed ennek az oldalnak a címére és az azon lévő cikkek megjelenésének dátumaira.
Gondolom, amikor megnyugszol te is belátod, ez az oldal nem azzal foglalkozott (zik), hogy mennyire és miért van válság Magyarországon és a világban.
Az írásodból azonban egy igazság kitűnik.
A bankokról nem írtam.
Korrektül leírom azonban, hogy a bankokkal kapcsolatosan igazad van.
Idézet tőled!
„A bankok a legrohadtabb cégek, és őket támogatják, akiknek köszönhetjük ezt a …. helyzetet!”
SZERINTEM NEM CSAK NEKIK KÖSZÖNHETJÜK!
A magyarországi viszonyok kialakulásához sok más is közrejátszik.
Üdvözlettel:
Beszprémy Tibor
Nem tudom, ki mennyire van tisztában ezekkel a dolgokkal, konkrét, egyértelmű, 100%-os megcáfolhatatlan bizonyíték nincs rá, de leírom azoknak, akik nem hallottak még róla, hogy VÉLHETŐEN mire megy ki ez az egész, a magyarok és cigányok összeugrasztása, polgárháborús helyzet szítása.
Rátérve a lényegre, a dolgok mozgatórugójára (és itt nagyon kéretik nem abbahagyni az olvasást egy legyintéssel!): van egy ország, úgy hívják Izrael. Izrael a Közel-Keleten található, mint tudjuk, szomszédjaik pedig arabok. A két kultúra nagyon "üti" egymást, teljesen különbözőek, és ez komoly feszültségeket szül. Ám önmagában ez nem eredményezne olyan háborús helyzetet, mint amit ma láthatunk ott. A helyzet oka az, hogy Izrael állam 1948-ban alakult meg a palesztin nép földjén, ahol addig palesztinok éltek, zsidók csak elenyésző számban. Az állam megalakulása azt eredményezte, hogy az addig országgal nem rendelkező zsidók Palesztinába vándoroltak, és számuk ugrásszerűen megnőtt. A miértre, és hogyanra most nem térnék ki, mert ez az írás nem erről szól. Lényeg a lényeg: a palesztinok kitaszítottak lettek saját otthonukban. Ugyanolyan ez, mintha pl. Magyarországra széles nemzetközi segítséggel bantu-négerek milliói települnének be, és kikiáltanák az Európai Bantu Köztársaságot, magasról téve az őslakos magyarok jogaira. Összességében ez az a plusz, ami az oka - a nagyfokú kulturális különbözőség mellett - a Közel-Keleti terrornak, háborús helyzetnek, a zsidó és az arab világ szembenállásának. Ez a folyamatos hadban állás semelyik félnek sem jó, és a palesztinok érthető okokból sohasem fogják feladni hazájukat, a zsidók pedig rájöttek, hogy soha nem fognak tudni végleg elbánni az összetartó, temperamentumos palesztinokkal. És itt jön képbe Magyarország...
Magyarország Közép-Európai ország, lakóitól külsőleg a zsidók nem különböznek, emellett a magyar nép nem olyan természetű, mint a palesztin, sokkal higgadtabb, nyugodtabb, és ami fontos: befogadóbb. Magyarországon a kis családok a jellemzőek (legalábbis a magyarság köreiben), és az emberek közt nincs, vagy csak kis összetartás van. Magyarországon él a legtöbb zsidó Közép-Európában, számukat 80-200 000-re becsülik. Túlnyomó többségük Budapesten él.
Magyarország rendkívül nagy földalatti édesvízi készlettel rendelkezik, amely a jövőbeni vízhiány miatt - egyöntetű vélekedés szerint - háborúk kitörésének lehet az oka, csakúgy, mint ma történik ez az olajjal; és nem utolsó sorban remek termőföldekkel rendelkezik, mely - normálisan kihasználva - az ország népességének legalább a négyszeresét is el tudná látni mezőgazdasági termékekkel.
Mindezt figyelembe véve Magyarország igencsak ideálisnak tekinthető a zsidók számára. Ugyanis erről van szó, Magyarországot választhatták új otthonuknak, Magyarország lesz az új Izrael, ha rajtuk múlik.. A magyarok pedig "palesztinok" a saját hazájukban. Hogy ne csak a levegőbe beszéljek, álljon itt Simon Perez izraeli államfő elszólása: "manapság gyarmatok létesítése és hadsereg bevetése nélkül is lehet birodalmakat alapítani... Felvásároljuk Manhattant, Lengyelországot és Magyarországot."
Mint vélhetően mindenki tudja, a zsidók nem a szegénységükről híresek, hanem épp ellenkezőleg: hatalmas vagyonokkal és kapcsolatrendszerrel rendelkeznek, a kezük úgyszólván elér bárhová. A zsidók uralják a médiát és a politikát (meg sok mást is, de a cikk tárgyával kapcsolatban ez a lényeges). Nem véletlen volt az, hogy a médiumok egyszerűen nem hozták le a hírt, miszerint izraeli állampolgárok felvásárolják Magyarországot.
A zsidó identitás érdekes dolog, azonban leegyszerűsítve a dolgot, náluk nem is annyira a nacionalizmus, a nemzeti büszkeség dívik, hanem a hatalomvágy, a pénz iránti sóvárgás, pénzéhség. Jól mutatja mindezt az, hogy a zsidó emberek rendre magyarosítják a nevüket, ráadásul jól csengő, nemesi nevekre (pl. Andrássy stb.). Számukra kevésbé fontos a nemzet, az identitás (bár mint mindenhol, itt is akad kivétel), nekik mindegy milyen nyelven beszélnek, ők egyszerűen nem lojálisak ahhoz az országhoz ahova születtek, és ez komoly veszélyeket rejt magában. Számukra a legfontosabb dolog, mint már említve volt, a profit, a pénz, a hatalom, mindegy milyen úton elérve.
Politikailag nagyrészt az SZDSZ nevű pártba tömörül a zsidóság, szavazóik nagy része szintén közülük kerül ki. Mi sem mutatja ezt jobban, mint az SZDSZ szereplésének megoszlása: Budapesten igazi hatalomnak számít az SZDSZ - mint már említve volt, a zsidóság nagy része ott él -, rendszeresen jól szerepel, ezzel szemben vidéken alapszervezettel is alig rendelkezik a párt, és bőven 1% alatt szerepel a választások alkalmával. Az SZDSZ liberális pártnak nevezi magát, valójában azonban az izraeli betelepülést készíti elő ténykedésével, még ha ez merész, vakmerő állításnak is tűnik.
Sajnos azonban nem az, csak nézzük meg kikért kardoskodik a párt: a cigányokért. Az SZDSZ-hez kötődik a "megélhetési bűnözés" bevezetése. Ez gyakorlatilag engedély az ilyenre amúgy is fogékony cigányoknak a szabadrablásra. Valószínűleg ezt már jól tudja az egyszerű ember is, ugyanis tapasztalta sokuk; arról van szó, hogy 20 000 Ft-ig nincs értelme feljelenteni a lopást elkövetőt, mivel az addig az értékig csak szabálysértési eljárást von maga után. Ám még ha sikerre is viszi valaki azt (a cigányok részéről rögtön beinduló fenyegetőzések, valamint az engedékeny bíróságok ellenére is), a kiszabott bírságot egyszerűen nem lehet behajtani a cigány családokon azon egyszerű oknál fogva, hogy a segélyekből nem lehetséges levonni pénzt. Márpedig a cigány családok nagyrészt rendre erre az életmódra rendezkedtek be. Remekül meg lehet élni belőle: a magas gyermekáldás miatt eleve többszázezer forintos segélyekben részesülnek a cigánycsaládok, ezt még rendre lopásokkal, rablásokkal egészítik ki (újfent megélhetési bűnözés, ugyebár). Ráadásul Magyarországon a büntethetőség határát - 14 év - sem sikerült lejjebb szállítani, ami egyenesen Kánaán a kiskorú cigánygyerekek számára, akik ezt tudatosan és kegyetlenül kihasználják, az állam pedig íly módon tehetetlen.
Mindez egy igen gyanús eljárásmód, melyen a politikusok nem hajlandóak változtatni, még csak vitatkozni se róla, a kérdés felvetése pedig a rasszizmus bélyegének az emberre való rásütését vonja maga után, akkor is, ha a tervezetben szó sincs romákról. Pedig nagyon egyszerűen meg lehetne oldani: 3 gyermek után nem segély, hanem kereset utáni adókedvezmény-vagy mentesség járna. A büntethetőség korhatárának csökkentését és a 3 gyerek után járó segély helyetti adókedvezmény bevezetését csak egyetlen párt merte felvetni, mi több népszavazásra bocsájtani (más kérdés, hogy az OVB formai hibákra hivatkozva, szintén gyanús módon elutasította őket): ez a párt a Jobbik nemzeti radikális párt.
Emellett a segélyeket nem pénzben, hanem élelmiszerben, tűzifában stb. kellene kiosztani. Mert jelenleg alkoholra, drogra, játékgépezésre költi a pénzt az egyszerű cigány családfő. Ez sok helyen bevett gyakorlat, ahol magasabb a segélyezettek száma, sőt büntetendő, és megvonható a segély az ilyesfajta költekezés esetén nem egy helyen. Ám politikusainknál ez sem merül fel. Gyakori vélekedés az, hogy egyfajta háttérhatalom irányítja az országot, alakítja az eseményeket, láthatatlan hatalom ez, amit pedig látunk, az "színház"..
Miközben egyre növekszik és durvul a cigány erőszak, bűnözés, zajlik a rendőrség szisztematikus leépítése, újabban pedig a cigányoknak érettségi sem kell a rendőrségi felvételhez. Hangsúlyozandó, a cigányoknak. Igen, rassz alapján. Mindemellett ha egy rendőr munkáját végezve intézkedni próbál egy bűnelkövető cigány ellen, szinte biztos, hogy felmerül a rasszizmus kérdése . A cigányok nagyon jól tudják ezt, és képesek a fejüket a falba, asztal sarkába stb. beleverni, majd pedig rendőri erőszakra hivatkozva feljelentést tenni. Ebben partnerek nekik a jogvédőik, a kisebbségi ombudsman stb., és valószínűleg rosszul jön ki belőle a szerencsétlen rendőr. Így aztán, néhány ilyen esetből tanulva a rendőrök sok esetben egyszerűen nem hajlandóak intézkedni kisebbséggel szemben, vagy csak látszatintézkedést tesznek.
Ez az egész szisztéma a felsőbb körökből származik, a rendőrséget átszövi a politika, a rendőri vezetők gyakran az MSZP-SZDSZ holdudvarához tartoznak, "nekik dolgoznak", persze nem buzgó baloldaliságuk, vagy meggyőződéses liberalizmusuk miatt, hanem vélhetően anyagi okok állnak a háttérben. Mint tudjuk, a zsidók nagy tőkével rendelkeznek, kezük bármeddig elér. Ha pedig nem is ilyen lelkületű, vagy nem megvesztegethető a rendőri vezető, akkor is vannak még módozatok viselkedésének megváltoztatására... A kis rendőr sem tud mit tenni: családja van, nem ellenkezhet, mert nem akar állás nélkül maradni, az 1-2 gyermekes családok nagyon kevés segélyben részesülnének, és emellé arcátlan módon lopni nincs gusztusa a rendőrnek. Így marad a gyakran hallott kijelentés: "én csak parancsot teljesítek".
A cigány bűnözéssel kapcsolatban elmondható, hogy a média szintén vaskosan benne van annak elkendőzésében; mint már említve volt, óriási a zsidó befolyás a médiában. Vegyük csak a mindenki számára egyre nyilvánvalóbbá váló tényt, miszerint a média igencsak adja a lovat a bűnöző cigányság alá, ugyanis a bűntényeknél nagyon ritka az, ha megemlítik, hogy cigány volt az elkövető. Újabban már az "az elkövető és népes rokonsága" - melyből a többségnek leesik az etnikai hovatartozás - szófordulat is vita tárgya, miszerint előítéleteket szül. Ezzel szemben, ha cigány az áldozat, akkor rögtön beindul a gépezet, alapeset az, hogy megemlítik az áldozat etnikai hovatartozását, majd pedig kihegyezik a történetet rasszista támadásnak. Gyakorlatilag ott tartunk, hogy meg kell küzdeni azért, be kell bizonyítani, hogy NEM rasszista volt a támadás. És nem ám fordítva. Ilyenkor az SZDSZ-es cigány képviselők beindulnak, a legnagyobb médiumoknak adnak nyilatkozatokat az elharapódzó magyarországi nácizmusról. Így történt ez a nagycsécsi molotov-koktélos támadás után is, Mohácsi Viktória, cigány származású SZDSZ-es EP képviselőnk reflexszerűen adta a nyilatkozatot a BBC-nek, odamondva még, hogy az utóbbi időkben 20 ilyen eset történt, persze azt nem megemlítve, hogy az áldozatok közt magyarok is voltak, valamint, hogy rendre cigányok voltak az elkövetők. Azóta a nagycsécsi esetről is kiderült, hogy alvilági leszámolás volt, a piac újra felosztásáért megy a harc az uzsorások közt.
Természetesen helyreigazítás a BBC-n nem történt, bocsánatkérés az EP képviselőnő részéről pláne nem.
Említésre méltó még a közelmúltban történt kiskunlacházi eset. Egy helyi, 14 éves lányt megerőszakoltak, majd meggyilkoltak. Óriási felháborodás kerekedett, az indulatok kezdtek elszabadulni; a helyiek 6 cigány embert (köztük fiatalokat is) gyanúsítottak.. A kiskunlacházi polgármester tüntetést szervezett, kimondatlanul, de a cigány erőszak ellen. A tüntetésre a 9000-es nagyközségben 6000-en, más források szerint több mint 3000-en gyűltek össze. A balliberális média helyenként "mintegy ezer fő"-ről beszélt... Sietve hozzá tette, hogy több száz gárdista és Gój Motoros vett részt rajta, ezzel mintegy sugallva, hogy mindössze néhányszáz helybéli gyűlt össze. Miközben országosan is elterjedt a híre a 6 cigány gyanúsításának (az internet segítségével), az országgyűlésben az egyik MSZP-s képviselő arról beszélt, hogy "elég volt, nem tűrhetjük tovább, rettegnek a ROMÁK, emiatt megerősített rendőri védelmet fognak kapni". A kiskunlacházi polgármester felismerte, hogy a háttérben az áll, hogy van egy teória, miszerint Magyarországon a cigányok rettegnek a náciktól, és ezt mindenképpen le akarják erőszakolni az emberek torkán. Miközben teljesen nyilvánvaló, hogy a magyarok rettegnek a cigányoktól.
A média annyira elkendőzi az egész problémakört, hogy képes azon vitatkozni, hogy létezik-e cigánybűnözés? És a kifejezés rasszista-e? Miközben fiatalkorú bűnözést, fehérgalléros bűnözést, ukrán maffiát emlegetnek, a cigánybűnözést tagadják. Aki ilyet mond, arra rá lesz húzva a rasszista jelző.
Visszatérve az izraeli bevándorlásos témára, ez az egész eddig leírt jelenség egyenes út a magyar-cigány polgárháborúhoz. És hogy ez miért jó a zsidóknak? Nagyon egyszerű: egy polgárháború nagy elszegényedéssel jár, minden elértéktelenedik, az emberek rákényszerülnek értékeik eladására. Egy széthullott, polgárháború sújtotta ország a legkönnyebb préda a gazdag zsidóknak, és mindemellett háborús helyzetben rendkívüli törvényeket is be lehet vezetni. Ez az oka a várható magyar-cigány polgárháborúnak, melyet a háttérből kezüket dörzsölve zsidók szítanak. Ha a nagy áldozatszám után a háború lecsengett, a zsidók legálisan áramlanak majd be, egy megfogyatkozott népességű, végletekig legyengült, de csodás adottságokkal rendelkező országba. Ők viszont már nem fogják támogatni a romákat, bánásmódjuk valószínűleg a palesztinokkal szembenihez lesz hasonló.
Mindezen dolgok a közeljövőben, de nem néhány év múlva történhetnek. Okai ennek a népesség megoszlásban keresendők. Jelenleg Magyarország népességének mintegy 10%-a cigány. A fiatal korú népességet tekintve azonban sokkal rosszabb a helyzet, egyes felmérések szerint a 8 éven aluliak fele már cigány származású, országosan. A sokkal inkább cigányok lakta területeken pedig (pl. Borsod) még rosszabb a helyzet, egy felmérés szerint Miskolcon 40 újszülöttből 33 cigány.
Ennek fényében az izraeli betelepülés akkor kezdődhet el, ha ezek a gyerekek "beértek", ugyanis ekkor a felnőtt korú lakosságnak már nagyon nagy része lesz cigány, ők lesznek a többség. És bár az össznépességen belül még mindig a magyarok lesznek többségben, azonban ez csak statisztika, a többség az öregkorú magyarok nagy számának lesz köszönhető. Mindeközben a magyar fiatalok a katasztrofális helyzet miatt mind nagyobb és nagyobb számban fognak kivándorolni, ami még jobban rontani fogja az ország és a magyarság helyzetét, még inkább elősegíti az elcigányosodást.
Így tehát a polgárháború, nagyfokú kivándorlás, a média általi elbutítás, valamint az alacsony születésszám miatt igencsak megfogyatkozott és megroppant magyarság már képtelen lesz bármit is tenni a zsidóság betelepülése ellen. Az új állam (ami papíron persze még mindig Magyarország lenne) nemzetiségi megoszlása a mostanihoz képest döbbenetes képet festene (bár csak fiktív példa): 4-5 millió magyar (ráadásul elöregedett nemzetiség), 2-3 millió cigány, és a majdani kb. 200-300 000 zsidóhoz települnének be az újabb zsidók. Persze ne képzeljük azt, hogy majd serege élén fehér lovon bevonul az izraeli államfő, és kitűzi a Parlament tetejére a Dávid-csillagos izraeli lobogót, majd pedig kikiáltja az Új Izraeli Köztársaságot. Nem, a zsidók nem játszanak nyílt lapokkal. Mint az elején elhangzott zsidóknak nem nemzetállam kell, számukra kevésbé fontos a nép, a nemzet, a nacionalizmus, nekik élettér kell, hatalom, minél nagyobb lehetőségek pénzszerzésre, profitálásra. És mindezt lehetőleg nyugodt körülmények közt. A cigányság már nem fog problémát jelenteni, ugyanis az izraeliek nem fognak habozni a cigányokkal szembeni fellépéssel. Bár a cigányokra jellemző a nagyon agresszív viselkedésmód, ám ha megmutatják nekik, hogy "hol a helyük" és "ki az úr a háznál", akkor egyértelműen meghunyászkodnak, és élnek inkább a maguk zárt, szinte törzsi világában. Jó példa erre a szlovákiai cigánylázadás leverése. Pedig az még igencsak kíméletes volt a zsidók palesztinokkal szembeni jelenlegi fellépéseihez viszonyítva.
Összefoglalva tehát a dolgokat:
1. Izrael, a zsidók jelenlegi hazája "kényelmetlenné" vált a zsidók számára, az arabokkal, palesztinokkal való folyamatos háborúzás miatt.
2. Magyarország ideális, mint új haza, mivel nagy földalatti édesvízi készlettel rendelkezik, népe barátságosabb, befogadóbb, sokkal kevésbé agresszív, és nincsenek tőlük idegen arab államokkal körülvéve.
3. A Magyarországra való betelepülés egyfajta modern honfoglalás; felvásárlásokkal történik, az egész a háttérből lesz irányított.
4. A felvásárlások jelenleg is folynak, azonban a politikát, médiát, rendfenntartó erőket uraló és azokat tönkretevő zsidók magyar-cigány polgárháborút szítanak, amiből ők jönnének ki jól, nevető harmadikként. Ekkor teremtődne meg nekik csak igazán az esély a betelepülésre.
1 bizonyíték a sok közül:
http://www.ingatlanbroker.org/hu/magazin/2008_nyar/izraeli_terhatas
A fenti szöveget egy fórumból másoltam ki (nem szeretnék más tollával ékeskedni), szerintem egy remekül összefoglalt és megfogalmazott lényegre törő cikk, de nagyjából ez tükrözi a jövőképet, amivel szomorúan közlöm de egyetértek.
Tisztelt Tibor!
Teljesen egyetértek azzal,hogy a hangvételem nem megfelelő volt, és a stílus is hagy kívánni valót maga után.
Viszont, remek úton haladunk afelé,hogy hasonló sorsra jussunk mint pl Argentína. A nagy privatizáció, és korrupció teljesen nyomorba döntötte az országot. Egy ország addig erős amíg független mindenkitől. A novemberben felvett IMF-es 20 milliárd eurós hitel, pedig csak közelebb sodor az ország összeomlásához, ugyanis már régen nincs belőle semmi. A tájékozott emberek pedig tudják,hogy az IMF nem azért van,hogy az országok helyzetén segítsen, hanem egy egyébként is kiszolgáltatott országon minél nagyobb profitot termeljen. Mindazt nem említve,hogy feltételeket szabnak ki, ami garantáltan nyomorba dönti az országot. Milyen feltételeket? Meghatározza bizonyos termékek kötelező export vásárlást, ami az itthoni cégeket hosszútávon csődbe juttat. De ilyen feltételeket nem fognak közölni velünk,mert pánik törne ki, heves tiltakozásba kezdenének az emberek,és rosszabb esetben meglincselnék a parlamenti képviselőket, amire már réges-rég rászolgáltak.
De aki tájékozott, és tisztában van mindazzal,hogy mi folyik a nagyvilágban és hazánkban, annak semmi újat nem mondtam.

Tisztelt Atyesz!
A gondolatmeneteddel teljesen egyetértek!
Üdvözlettel:
Beszprémy Tibor
Tisztelt Beszprémy Tibor!
A legelső videós link ajánlós hozzászólásom, sablon volt. A célja az volt,hogy megnézze a dolgokat az ember más szemszögből is, nem csak abból ítéljen ,amit nyilvánosságra hoznak. Nem az Ön hozzászólásait nyilvánítottam kevésbé szavahihetőnek!
Örülök,hogy egyetért azzal, amit írtam, azzal sajnos kevésbé,hogy erre lehet számítani!
Tisztelettel:
M. Attila
Magyar demokrácia.
Jelenleg a Magyar demokrácia lényege, hogy a hatalmon lévő politikusok az aktuális legerősebb gazdasági lobbik érdekeit ráeröltesék a társadalomra.
„Megélhetési politikusaink anyagi érdekeiknek ez felel meg.”
A pártokat valójában nem érdekli az állampolgárai. Okosan kihasználják, az oszd meg és uralkodj stratégiát. Be is veszi ezt a nép. „Egész történelmünkre ez jellemző.”
A demokráciában is a törvényeket a hatalom alkottatja, fogadtatja el és tartatja be. Ezért van az, hogy nálunk sok és sokféleképpen értelmezhetőek törvények, jogszabályok, végrehajtási rendelkezések vannak. Ezért lehet mindig arra hivatkozni, hogy minden törvényes.
Az ítéleteket is a hatalom képviselői hozzák, vagy megvárják törvényesen, hogy elévüljenek az úgynevezett nagyjain számára kétes ügyek. „A felső tízezernek ez egy másik ügyes taktikája.” Az úgynevezett elit ezért nem felelős semmiért. A legerősebb gazdasági lobbik sugallják a törvényalkotóknak milyen törvények jogszabályok, végrehajtási rendelkezések szülessenek. A kiskapuk ismeretében lehet törvénytisztelő állampolgárként és nyugodtan gyarapodni. Az ítéletek pedig nagyrészt a pénz „tőke” érdekei szerint születnek.
Ideális világ akkor lesz ha: Az igazság szabja a törvényeket és nem a hatalom.
A megalkotott egyértelmű törvények, stb, pedig minden polgárral be lennének tartatva.
Szerintem a fentiekből kifolyólag Magyarországon a nép számára elfogadható demokrácia soha nem fog kialakulni. Felejtsük már el az előző történelmi korszakokat a jövőnk szempontjából. (Azok foglalkozzanak vele, akiknek ez a feladata és a történelemórákon kerüljön oktatásra. Azt azonban tudni kell a történelmet mindig a hatalmon lévők, alakítják.)
Az úgynevezett rendszerváltás már 17. éve megtörtént. Tény, már kapitalista világba élünk.
„Sajnos a parlamentben is a történelmi sérelmekkel foglalkoznak képviselőink az ott tartózkodásuk 70 %-ban.”